Roland profilképe

Az első titkos randi 2.rész

Roland, 2024-07-24

Miután elélveztem, gyengéd csókot váltottunk, majd beljebb mentünk a lakásba. Tipikus órákra bérelhető, erotikusan felszerelt kis kuckó, épp ideális. Miután letettük a holmikat, a zuhanyzó irányába indultunk, lemosni az előbbi akciónk nyomait. Mire alaposan átmostuk egymás testét, éreztem, hogy kezd visszetérni a vágy belém, így magam felé fordítottalak, és a melleiddel kezdtem foglalkozni. Tudtam hogy szereted, hisz beszéltük, ezért sokáig időztem ott, hosszasan kényeztetve őket. Mikor a sóhajaid egyre mélyebbek lettek, a kezem is felfedezőútra indult, ezúttal már hamarabb megtalálva nedves barlangodat. Pici simogatás után leakasztottam a zuhanyrózsát, és a langyos vízzel kezdtelek el izgatni. Ez olyannyira bejött neked, hogy perceken belül remegve elélveztél, én pedig ezt kihasználva, az orgazmusod pillanatában lendületesen ujjazni kezdtelek, pillanatokkal később újabb, intenzívebb orgazmust kicsikarva. Addigra már teljesen elvesztetted a kontrollt, nyögve csak annyit mondtál: - dugj meg. Megfordítottalak, és egyetlen határozott mozdulattal beléd hatoltam, és ütemesen dugni kezdtelek. Szinte remegve élvezted minden mozdulatom, ahogy ki-be járt benned a farkam. Leültem a zuhanyfülke padjára, te pedig a feneked kitolva, hárulról ültél rám. Izgató csípőmozgással kezdtél el megdolgozni, az önkontroll legkisebb jele nélkül. Teljesen elvesztél volna bennem, ha nem súgom a füledbe, hogy menjünk kényelmesebb helyre. Ezt tudomásul véve szárazra töröltük egymást, majd a hálószoba felé vettük az irányt. Az ágyhoz érve szenvedélyes, mohó csókolózásba kezdtünk, mindkettőnk keze kereste a másik testének legérzékibb pontjait. Elfektettelek az ágyon, és végre belenyalhattam mézédes puncidba. Lassan, élvezettel nyaltalak, kihasználva minden másodpercet. Nyelvem hegyével a csiklód izgattam, apró fürge mozdulatokkal, mikor éreztem hogy közeledsz az élvezéshez, az egész puncid végignyaltam, bele-beledugva forró résedbe is a nyelvem. Ezzel picit lehűtöttelek, majd kezdtem előröl. Egy idő után pózt váltottunk, én feküdtem a hátamra és kényeztetni kezdtél. Nyoma sem volt benned gyengédségnek, lágyságnak, vadul, keményen kezdtél szopni, a kezeddel is rásegítve. Miután alaposan felkészítettél a száddal, szemből tövig csúsztál kőkemény farkamra. Előbb kiegyenesedve kezdtél el mozogni, előte-hátra, majd hozzám hajoltál, és miközben csókolóztunk, irgalmatlanul meglovagoltál. Fene tudja mennyi idő elteltével pózt váltottunk, négykézláb helyezkedtél el előttem, én pedig határozottan beléd toltam lüktető farkam. Keményen, szinte állatiasan dugni kezdtelek, te elhasaltál az ágyon, és remegve élvezted a mozdulataim. Mikor elfáradtam, a hátadra fordultál, és szemből csúsztattam beléd. Lábadat a nyakamba tetted, és úgy dugtalak tovább. Egy idő után kicsit érzékibbé téve klasszikus misszi pózban, gyengédebben folytattuk. A vége felé közeledve jeleztem, hogy nem bírom tovább, elfektettél az ágyon, és szopni kezdtél. Gyengéden és vadabbul, néha csak kézzel verve, de egyre közelebb juttattál a csúcshoz. Mikor nem bírtam tovább, az utolsó cseppig a szádba élveztem ismét. Ezután kis simogatást követően mindketten mély álomba merültünk. Ez az én első titkos randim története. A reggeli ébredéskor is történt ez-az, de azt majd máskor:)

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Őtkeresem profilképe
5/10
Motelban Őtkeresem, 2024-12-04

Megérkezve a szobához.... már az ajtó előtt hatalmas csókolózásban törünk ki, alig bírjuk kinyitni az ajtót a heves csókok közepette,...

Elolvasom
Szabi profilképe
5/10
Ballonkabát (első rész) Szabi, 2024-11-07

Nem az első randitok, de olyan, mintha az első lenne. Amikor megbeszéltétek, addig húztad, játszottál vele, hogy magából kifordulva olyan...

Elolvasom
Másik Férfi profilképe
8/10
A fantasztikus Ötvenes Másik Férfi, 2024-11-05

Egy itt megismert , nálam 18 évvel fiatalabb hölgy blogbejegyzését osztanám meg az első együttlétünkről Zsófi P. • 2019. december...

Elolvasom
Péter profilképe
5/10
Az angol Dáma Péter, 2024-10-09

Ahogy megláttam nagyon tetszett az egybe részes fekete ruha olyan konzervativ ,. szinte érinthetetlen. Igazi angol Dáma aki kicsit...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet