A magassarkúm keményen koppant a hotel csarnokában, ahogy a recepciós pulthoz siettem, nyomomban a bőröndömmel és természetesen kollégáimmal, akik még mindig elmélyülten vitáztak egy szakmai kérdésről. Nem telt bele sok idő, és megkaptuk a kártyáinkat a szobáinkhoz. Mérhetetlenül hálás voltam a sorsnak, hogy teljesen más emeleteken szállásoltak el bennünket, mindenkinek jobb lesz így. Milán, az üzletfejlesztéssel foglalkozó srác kiszállt a liftből a saját emeletén, mi tovább utaztunk a főnökömmel felfelé, amit kihasználtam arra, hogy megnövekedett érdeklődéssel fixírozzam a bőröndömet. Mi a fene van a liftekkel, hogy mindig felszökik bennük az ember pulzusa, ha egy másik nemű egyénnel próbál egyik emeletről a másikra jutni? Mágia. Ezer év múlva végre elértük a szobám emeletét, ekkorra már a fülemben hallottam a pulzusom. A liftajtó lomhának tűnő mozgása újra kitisztult gondolatokat ígért. "Mi a szobaszámod?" - hallottam a hátam mögül, ahogy kiléptem a liftből. Tágra nyílt szemekkel fordultam meg és néztem azokba a sötét szemekbe, amikben huncut fény villant egy oldalra húzott, csibészes mosoly kíséretében. A lift ajtaja anélkül záródott be, hogy válaszolhattam volna. Akartam? Igen. Jó ötlet lett volna? Nem. A szobában picit felfrissítettem magam, és meggyszínű rúzst kentem az ajkaimra, amin egészen eddig csak egy kis ajakápoló fénylett. Pontosan tudatában voltam, hogy talán kihívó egy szakmai eseményre, de magabiztosabbnak éreztem magam tőle, és most kellett az önbizalom. A nap váratlanabb események nélkül telt - persze volt pár férfi, aki a szünetekben ilyen-olyan indokokkal szóba elegyedett velem, de nagyon figyeltem rá, hogy semmiféle bátorítást ne küldjek. Milánnal rengeteget vicceltünk a felhozatalról, általában vevő a csintalanságra és egész jól elütöttük az időt az egyes országokból érkező csapatok szexiségének pontozásával. Egyértelműen az olaszok nyertek, mind női és férfi fronton.  A díszvacsora tulajdonképpen egy állófogadás volt - valami olyasmi lehetett a koncepció, hogy ne egy helyben üljenek az emberek, hanem szabadon mehessenek és beszélhessenek. Persze ezt is egy férfi találhatta ki, akinek nem egy magassarkúban kellett végig mosolyognia az egész átkozott napot. De azért a felszolgált jó minőségű pezsgő és bor sokat enyhített a neheztelésemen. A vacsora után - ahogy az lenni szokott - sokaknak még nem volt kedve nyugovóra térni, így a hotel bárjába vitt az utunk. Többen voltunk, mint ahány ülőalkalmatosság, így volt, akinek jutott szék, és voltak néhányan, akik a székek mögött álltak. Egy kedves angol lánnyal ekkor már elválaszthatatlan prosecco barátságot kötöttünk, így a vacsorán megkezdett beszélgetésünket folytattuk itt is. Egyik mosdószünete alatt néztem körbe érdeklődve a termen. Átkozott alkohol, hogy mindig fel tudja húzni az embert. Ekkor láttam meg őt. Ott állt szemben és mélyen a szemembe nézett, majd végig barangolta a tekintete a testem, gondoskodva róla, hogy egyértelmű legyen számomra, hogy ő már nem lát rajtam ruhát. És ekkor már nekem is teljesen feleslegesnek tűntek magamon. Fogalmam sem volt részleteiben, hogy ki ő, csak azt tudtam, hogy tőle vonzóbb férfit még életemben nem láttam. Nem modellszerűen volt szép, hanem kortalanul, olyan férfi, akitől a nőknek minden korban elakadt a lélegzete. Egy igazi férfi. Lopva a főnökömre néztem, de ő elmélyülten beszélgetett egy másik fickóval. Kicsit aggódtam, hogy végignézte a jelenetet, de szerencsére már kellőképpen ellazult ahhoz, semhogy velem foglalkozzon. Ekkor visszavándorolt a szemem az idegenre, vagyis csak vándorolt volna, de már nem volt ott. Basszus, lehet túl sokáig bámultam a főnököm?! Már épp körbe pillantottam volna, vajon hol lehet - ami valljuk be, elég kétségbeesett tett egy nagyjából ártatlan szemezés után -, de ekkor megéreztem az illatát és a testéből áradó hőt vagy fogalmam sincs mit, de egyszerűen tudtam, hogy ott áll mögöttem. És tudtam, hogy ő az. Önkéntelenül kiegyenesedett a hátam, mélyült a lélegzetem. Csodás mély tónussal kezdett beszélgetni a balról mellette álló férfival. Időközben visszaérkezett az angol lány is, láttam, ahogy kikerekedett szemmel ül le mellém, és próbálja felhívni a figyelmem vad kacsintásokkal, hogy micsoda pasi áll mögöttem. Próbáltam semleges arcot vágni, csúnya hazugság volt a részemről, elismerem...minden voltam csak semleges nem. Pontosan tudtam, hogy jelenleg én vagyok a vad. A kis bár tömve volt, így se az ő sem az én beszélgető partnerem nem vehette észre, hogy lágyan végig húzza az idegen férfi a kezét a csupasz karomon. Libabőrös lett mindenhol a testem. A beszélgető partnere felajánlotta, hogy hoz valami italt, ekkor az idegen ragaszkodott hozzá, hogy ő menjen. Kicsit csalódott voltam, hogy lehet csak véletlenül ért hozzám, én meg mint egy kis csitri, azt képzeltem, hogy miattam jött ide. Pedig csak egy ismerősével szeretett volna beszélgetni... Már épp elnevettem volna magam a butaságomon, amikor lágyan megsimogatták a hátam, és a hátam mögül halkan kérdezte az idegen, hogy esetleg a hölgyeknek is hozhat-e valamit. Bingo, ímhol a vadász. A legkedvesebb prosecco barátnőm elmagyarázta neki, hogy pontosan mit is kérünk, talán már túl nagy átéléssel is, de az idegen kedvesen figyelt rá. Mosolyogva közbe vágtam, hogy nekem csak egy vizet hozzon legyen kedves, mert az alkohol egyszer a pokolra fog vinni mindannyiunkat. Erre ő olaszul mondott valamit a "paradiso"-ról és kacsintott. Azt hiszem, hogy épp a Paradicsomba invitáltak meg. Elpirultam, miközben az alsó ajkamba haraptam, és a formás fenekét figyeltem, ahogy a bárhoz sétál és int a poharakat törölgető srácnak, hogy rendelne. Folytatás következik...