Az idegen hamar visszatért közénk és pár pillanattal később az italok is követték. Koccintás kíséretében mutatkoztunk be egymásnak. Alessandro. Hálát adtam az égnek a hideg vízért, amivel próbáltam picit lehűteni magam, de valljuk be, hamvában halt próbálkozás volt a részemről. Ekkor a beszélgetésünket az egyik ittasabb résztvevő zavarta meg, aki a terem közepére állva próbálta magára felhívni a figyelmet egy korábbi esemény vicces történetével, aminek a szövésébe sok résztvevő becsatlakozott, annak megfelelően ki és hogyan emlékezett rá. Mindenki a középen álló mókamestert figyelte, miközben Alessandro lágyan simított végig olyakor a gerincemen, a vállamon vagy épp a hajam végét tekerte ujjai köré. Ránéztem a telefonomra, már keményen benne jártunk az éjszakában, és a másnapi előadásomon nem szerettem volna álomkórosan megjelenni. Már épp nyitottam volna a szám, hogy elköszönjek, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve rákattintottam a számológépre a telefonon és beírtam, hogy 302. Ekkor felnevetett az egész társaság, nyilván megvolt a csattanója a történetnek, miközben én nem voltam benne biztos, hogy Alessandro vette-e a célzást, látta-e a képernyőmet. A telefonom a táskámba rejtettem, majd kedvesen elköszöntem a körülöttem állóktól és a lift felé vettem az utam. Alessandro a másik férfivel beszélgetett nyugodtan, nem tűnt olyannak, mint aki észrevette a 007-es üzenetem. De sebaj, talán jobb is így. Talán. Épp a fürdőszobában mostam a kezem, amikor halkan kopogtak. Kellett pár pillanat, mire el tudtam szakadni az ijedt tekintetemtől, ami a tükörből nézett vissza rám. Biztosan rosszul hallottam. Ekkor újra kopogtak, egyértelműen az én ajtómon. Nagy sóhaj után résnyire nyitottam az ajtót, és kikukucskáltam. Alessandro sötét szemei néztek vissza rám az ajtófélfának támasztott karja alól. Rettenetesen szexi volt, ahogy az ajtóm előtt állt és szavak nélkül kért bebocsátást. Némán nyitottam ki az ajtót – talán nem is vettem levegőt – miközben ő besétált mellettem a szoba közepéig. Túl sok volt ez a látvány, ahogy végig futtatta a szemét a szobán, tulajdonképpen azt latolgatva, hogy melyik részében is kezdjük a sort. Becsuktam az ajtót, mintegy megpecsételve az ittlétét. A homlokom egy pillanatra az ajtónak támasztottam, kellett egy pár pillanat, hogy összeszedjem a bátorságom, amikor megéreztem ahogy a keze végig siklik a derekamon, a hasamon áll meg, amivel duzzadó férfiasságához húz. Lágyan mozdultam, köröztem a csípőmmel, szinte már tánc volt. Félrehúzta a hajam, és a nyakam kezdte csókolni, miközben én már teljesen a mellkasának dőlve élveztem, hogy itt van. Velem. Pár pillanattal később kibújtatott a ruhámból és az ajtónak döntött háttal. Ellépett tőlem, hogy jobban láthasson. Végig futtatta a tekintetét a vágyakozó szemeimen, a mosolyra húzott vörös ajkakon, a fehér bőrön, amit itt-ott fekete csipke borít. Féloldalas mosolyra húzta a száját, egyértelmű volt, hogy sokkal jobbat kapott, mint amit a lenti bárban elképzelt. Viszont így nem volt fair a játék, tekintve, hogy még tetőtől-talpig öltönyben állt előttem. Egy lépést tettem felé, de aztán elsétáltam mellette, miközben ő lankadatlanul követett szemével, és a tőlem telhető leglassabban és legkecsesebben ültem le a szemben lévő székre. Eltelt pár másodperc mire újra a szemembe nézett, ekkor csak annyit mondtam, hogy „Vedd le a kabátod”. Megtette, egy kósza szemrebbenés nélkül. „Bontsd ki a nyakkendőd, majd gombold ki az inged. De lassabban, nem sietünk.” Csibészes mosollyal egy igenis, hölgyemmel válaszolt. Pimasz. Már épp az övét kezdte volna kicsatolni a gombsor végén – gondolom a megszokások -, amikor észbe kapott és megállt a keze. Jófiú. Várt, hogy miként döntök, zöld utat kap a folytatásra vagy vajon valami máson töröm a fejem. Nos, eddig csak bámulni tudtam, ahogy teljesíti a kéréseimet, amik talán nem kérésként, mintsem utasításként hangoztak, miután kimondtam őket. De annyi baj legyen, ebben az esetben ezek szerint játszunk, hiszen láthatóan ő is élvezi. Odaléptem hozzá, széttártam az ingjét és megcsodáltam a széles mellkasát, ami a vágytól egyre magasabbra emelkedett minden levegővételkor. Lábujjhegyre állva egy röpke csókot leheltem az arcára. A háta mögé lépve elkezdtem levenni róla az inget, miközben végig csókoltam a feltáruló napbarnított bőrt. Készségesen segített az ing levételében, de nekem teljesen más terveim voltak vele. Az inget béklyóként használva marasztaltam a kezeit a háta mögött. A nyakában még ott lógott a nyakkendő….reméltem, hogy azt is használni tudjuk az este folyamán. Elé lépve térdeltem le, istenien festett, ahogy innen felnéztem rá, miközben kibontottam az övcsatját és a zipzárt centiről-centire engedtem le, utat engedve férfiasságának… Folytatás következik.