Ez egy szokásos munkanap. Egy nyugtalan álmokkal teleszőtt éjszaka után a gyerekek keltenek fel. Még átmegyek a szobájukba kicsit félálomban ejtőzni, a nap már bevilágít az ablakon. Ők addig szokásos reggeli meséjüket nézik az ágyból és egymás hátán ugrálnak. Férjem úgy tesz mintha aludna...:) Ilyenkor mindig megnézem az emailjeimet, hátha kapok információkat. Éhezem az újra, a kalandra, be szeretnék pillantani a világba. Éhezem rád is, már 3 hete nem értél hozzám, nem csókoltál meg, nem érzetem a tested melegét. Nincs idő, nincs lehetőség. A munka és család az első, csak utána a szórakozás, a hobbi, a sport...mert én egy extrém sport vagyok neked, játék a veszéllyel, az öröm és stresszhormonokkal....én vagyok a desszert a főétkezés után. Mostanában nem sokszor engeded meg magadnak a luxust, hogy hozzám érj, hogy kényesztess, úgy ahogy senki más nem tud...én pedig várok, hol türelmesen, hol kevésbé türelmesen. Nem drámázom, csak elfojtott lánggal égek. Egy tökéletes világban...a valóságban iszonyatos erőfeszítésbe telik, hogy se te, se a család ne vegye észre, mennyire szenvedek. De már lassanként elengedem a vágyaim kényszeres beteljesítését, elfogadom hogy nem minden úgy alakul, ahogy elképzelem. Nemhogy nem minden, de semmi sem. A mai nap végére találkozót terveztünk. Az ilyesmi mindig bizonytalan. Megbeszéljük a helyet és az időt, de sokszor nem jön össze. Nincs autó, a meló közbeszól, csak pár lopott perc jut egy sötét parkolóházban. De ma másképp lesz, mert én leszek kocsival, és ha én azt mondom, akkor úgy is lesz. "Fél 5-re a plázában leszek, megvárlak. Autó nálam lesz...Szólj hogy mikor végzel." Jobb későn mint soha alapon 4 órakor meg is érkezik a válasz:"ok, majd csörgök" Felaraszolok a délutáni csúcsforgalomban, épp hogy beállok a parkolóba mar hívsz is:"csókolom, merre tetszik lenni?" Az ilyen telefonhívások nálunk nagyon rikták, kínosan ügyelsz rá, hogy ne kényesztess el a túl gyakori kommunikációval. Az emailben leírt nagymonológjaidra is sokszor napokat kell várni, párbeszéd szinte nincs is köztünk emiatt. Nekem ezek a levelek olyanok, mint oázis a sivatagban. Nagyon kevés amit kapok és nagyon fájdalmas a várakozás. De mikor meglátlak, mindig elfelejtek mindent. Háttal állsz nekem, valamit nagyon nézel a telefonodon. Mindig ezt csinálod, mintha valami fontos dolgod lenne épp, nem csak úgy állsz és vársz. Mert az gyanús. Felemeled a tekinteted, morcos medveként nézel rám, hideg színeid, komoly sötétkék kabátod felett felragyogó őszülő hajad látványa mindig tekintélyt parancsoló. De aztán, ahogy közeledem feléd, enyhítő mosollyal, mintegy kérve, hogy tükrözd vissza az én hangulatomat, már el is tűnik a medve, helyére lép az akit szeretek: a pajkos kisfiú. Széles mosolyod, nevető tekinteted lesz. Beülünk a kocsiba, kivételesen én vezetek, ilyen még nem is volt, mióta ismerjük egymást. Mindig a te nagy kék autóddal mentünk, simogattam a karod, ami a sebességváltón nyugodott. Mikor hozzád értem, mindig széles mosollyal nyugtáztad. De most én voltam a volánnál, sötét volt és hatalamas csúcsforgalom, én pedig gyakorlatlan vezető vagyok. Zavarban voltam. "Látom, te is tipikus bizonytalan női sofőr vagy. Hol kievés gázt adsz hol túl sokat és kapkodsz is. Nők kezébe nem való kormány, mindig mondom" "Látom, te pedig tipikus önjelölt autóvezetés oktató vagy, és arrogáns, mint a legtöbb férfi" ezen a reakción úgy látom meglepődtél, mert zavartan elhallgatsz és csak ennyit mondasz: "figyeld az utat inkább" Egy ideig még araszolgatunk a dugóban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve befordulok egy mellékutcába, szerinted az jó lesz, mert nem túl forgalmas. Most nincs idő felmenni a hegyre ahová multkor, mert a párod bármikor hívhat, hogy hol vagy és akkor haza kell menned. "Most illegalitásban vagyok mert orvosnál vannak a gyerekkel, nem tudják, hogy még nem értem haza." "Neked mindig időre kell hazaérned? Sosem lehet semmi dolgod? Minden gyanús?" Úgy látom költői volt a kérdésem, mert válasz nélkül maradt. Leállítom a motort, lekapcsolom a lámpát. Jótékony sötétség borul ránk. "Most már merek neked köszönni" "Igen? Hát akkor szia" Megint érezek rajtad valami elfojtott reakciót, mikor megcsókollak. Ezeket annyira nem tudom hova tenni. Mit rejetgetsz ilyenkor? Mit szeretnél valójában tenni? Vagy mondani? Vad csókcsatába kezdünk, simogatlak, beletúrok a hajadba. Kezembe fogom az arcod, a szemedben lévő csillogást figyelem, egy huncut kisfiút látok megint. Meleg barna szemed van és valószínűtlenül sápadt arcod. Olyan fáradtnak látszol, a szemed körül karikák feketednek. A mosolyod is erőtlen most, mintha legszivesebben elaludnál a karjaim közt. "Milyen volt a hétvége? Jól érezted magad?" Mesélni kezdek, mi történt velem. Azért nem mondok el mindent, nem hiszem hogy minden részletre kiváncsi vagy. Aztán ellhallgatok, megint csókolni kezdesz...egyre forróbb a hangulat. De most nem megyünk tovább, nem lenne jó lelőni a poént itt a kocsiban, a nyílt utcán. Időt akarok rád szánni, hogy kiteljesedhessünk végre. Olyan rég volt alkalmunk. "Holnap nem találkoznuk? Pedig most el tudnék nagy eséllyel szakadni" "sajnos nekem már mennem kell delután Pestre, nem akarok sötétben mertózni és a nyóckerben sétálgatni egyedül. Meg különben sem szeretnék 20% esélyekért áldozatot hozni. Többé nem. " "és ha az a százalék most 60 vagy 70?" "No, mi történt, emelkednek a százalékok? Ha biztos lenne akkor megjétszhatnánk, de így nem." "Biztos csak a halál, tudod. Meg egyébkent sem szeretném hogy az én lelkemen száradjon, ha leütnek este az utcán" "Akkor gyere velem. Védj meg" "Nem tehetem, nem tudok mit mondani itthon" "Hát akkor ennyi. Majd találkozunk máskor" "Mire gondolsz most?" "Nem mondom ki inkább, jobb ha nem." "Ne csigázz, tudod hogy ha hallgatsz, akkor még inkább tudni akarom." Nem mondok semmit, csak ölellek, simogatlak tovább. Nagyon beindulunk egymásra, kigombolod a nagrágom, benyúlsz a bugyimba. Sokág időzöl ott a kezeddel, bennem csak gyűlik a feszültség, robbanásra készen. De most nem lehet, járnak az utcán... "Annyira kivánlak! Mikor leszel már végre az enyém? Mikor?" Nem mondasz erre semmit, csak simogatsz tovább...eltaszítom a kezed és most én gombolom ki a nadrágod. "Ne, nem szabad" mikor ezt így mondod, mindig elborul az agyam..."naa, csak egy kicsit" most én simogatlak téged. Imádom azt a vastag farkadat...olyan jó markolászni. Nem birom tovább, lehajolok és a számba veszem. Érzem ahogy felsóhajtasz és élvezettel hátrahajtod a fejed, de közben mindig azt kémleled ki jár odakinn...erre én, mintegy figyelemelterelés képpen még jobban belejövök a kényesztetésedbe...teljes erőből szívlak, te nyögdécselsz és a hajamat markolod. Tudom, hogy ez most neked nagyon jó...ettől boldog vagyok. Egyszer csak egy közeli utcai beszélgetést hallunk. Te megilyedsz, megfogod a fejem. "Maradj lenn, valaki itt áll a kocsi mellett." Én alig kapok levegőt, de tartom magam. Mikor elmennek, feljövök a mélyből. Azt hiszem ez most ennyi volt. Nincs megfelelő körülmény, sem elég idő a kiteljesedésre. "Tudod mit akartam az előbb? Meg akartam kérdezni, te gondolsz-e rám néha?" "Nem." "Sosem? "Nem" "De miért nem?" "Mert nem akarom kínozni magam. Neked sem kellene. Ne gondolj rám, ne várj. Majd jelentkezem, ha tudok." "Sokkal nyugodtabb lennék ha előre tudnám mikor írsz, mikor látlak. Talán jobban is aludnék éjjel" "de olyan úgysem lesz, mert minden bizonytalan és sokszor nem tőlem függ. Úgyhogy ne agyalj ezen, jobb úgysem lesz, megmondtam" "Ne félts engem. Már megtanultam kezelni az érzelmeimet. Nyugodtan gondolj rám néha, mert annyi kell. Úgy minden sokkal jobb, ha tudom hogy kölcsönös a vonzalom. Az egyoldalúság unalmas. Úgyhogy csak szenvedj velem együtt egy kicsit. Ne félj, nem lesz baj." "Menjünk, mert már nagyon soká maradtam, már tuti otthon vannak, le leszek gyilkolva" "Nem is tudtam hogy nálatok ilyen veszélyes az élet" "ne arra menj, ez egyirányú utca, nem látod? Fordulj meg és menj ki ahol jöttél. Tegyél ki a sarkon. Onnan már nem lakom messze." "Na szia idegen...majd írjál" Az Érzelem Nélküli Férfi megszánóan mosolyog és még kétszer hátranéz, mielőtt eltűnik a sarkon... Nem tudom hol laksz, talán sosem tudom meg. De nem is baj. Jobb igy.