Az első légyott a maga kis suta módján pont azt adta amire számítottak. Nem volt csalódás, inkább biztosra mentek. A cél az volt, hogy megismerjék egymás testét, felfedezzék hogyan reagálnak egymás érintésére. Amint az egymásra szánt idő a végéhez közeledett, fájó szívvel még is boldogan búcsúztak egymástól. A nő lassan bontakozott ki a férfi öleléséből, félt, mégis igyekezett elhessegetni ezt az érzést, de nem könnyű olyan tapasztalatokkal melyeket már az évek során maga mögött tudhatott. Rettegett, mi lesz ha nem lesz folytatás, volt már ilyen pár, a se szó se beszéd, vagy egy sor hogy köszönöm de még sem kellesz.......ugyan akkor, miután ebben a férfiben maradéktalanul és valami oknál fogva megkérdőjelezhetetlenül bízott az első perctől kezdve, nem engedte befészkelni ezeket a tapasztalatokat az imént átélt boldog pillanatok közé. Az utolsó csók is elcsattant, a nő beült a kocsijába, integetett a férfinek, próbált őszintén mosolyogni, hogy a férfi ne érezze milyen harc dúl a lelkében és útnak eredt. Forró nyári nap volt, minden ablakot leengedett a kocsiban, a zenét hangosra állította, és boldogan énekelt a szélbe. Nem akart gondolni semmire, csak élvezni a napot, a szelet ami hosszú dús hajába tépkedett, és a férfi csókjának bizsergető érzését ajkain. Ebben az euforikus hangulatban hagyta maga mögött a kilométereket, mikor megcsörrent a telefonja. Rögtön kedvese arcát látta a kijelzőjén és széles boldog mosollyal, a legédesebb búgó hangján szólt a telefonba: - Szia édes! - Szia kedves! Szerettem volna még hallani a hangodat. - Nagyon örülök, remélem jól érezted magadat velem, mert én nagyon élveztem minden pillanatot veled. - Azt kaptam amire számítottam, elsőre ideális volt. A nő szívéről óriási kő esett le, már önmagában a tény, hogy még el sem búcsúztak már is beszélnek, aztán felszabadultan cseverésztek útjuk közben és minden részletet újra felelevenítettek, megbeszéltek, hogy a következő együttlétük még könnyedebben menjen. Aztán elbúcsúztak szóban de írásban minden szabad percükben egymáséi voltak. Most, hogy megízlelték egymást, napról napra még közelebb kerültek és izgatottan várták mikor találkozhatnak újra. Az idő, amiből valahogy mindig kevés van, rettenetes lassan halad mikor várunk valami jóra. Tolnánk azt a mutatót előre hogy gyorsabban haladjon de megtanultuk mindig elérkezik. Egyik este a nő megkérdezte kedvesétől: - Ha úgy alakul, és össze tudjuk hozni, lenne kedved egy egész hétvégét együtt lenni velem? - Nem látom a jövőt de szívesen lennék veled több napot ha úgy alakul és megoldható. Persze a nő nem ezt a választ várta, arra számított, hogy a férfi rögtön rácsap az ötletre és ujjongva lelkesedik, ugyan akkor tisztelte a férfit amiért nem kergette hiú ábrándozásokba. Ez így tisztességes és végül is nem elzárkózott csupán nem ígért semmit feleslegesen. A nő tudomásul vette és hagyta hogy az idő meghozza a történéseket. Az idő, no meg a vágyaik természetesen, szép csendben munkálkodni kezdtek és egy napon a férfi előállt azzal, hogy a barátja felajánlotta nyaralóját egy hétvégére. - Ez igazán kedves tőle. - felelte a nő, és bár nem tudta, csak titkon remélte, hogy ez kettőjükre vonatkozik, nem a férfire és feleségére, azonban igyekezett nem engedni vágyának, félve téved. Mikor mentek? - kérdezte kedvesét, utalva biztos nem neki szól, csak úgy említést tett talán rá a férfi. Te és én kaptuk a lehetőséget! Hogy is gondolhattad, hogy a nejemmel mennék!? - és a nő megkönnyebbült, alig merte elhinni, hogy már is valóra válhat amire vágyott, pedig igen, itt volt a lehetőség. S miközben amikor csak lehetett találkoztak, el kezdték szervezni a közös utazásukat. Nehezen teltek a napok, de óriási vággyal várták mindketten, hiszen ott több időt lehetnek együtt, közelebb kerülhetnek egymáshoz, kiderülhet mennyire tudnak egymással lenni más helyzetekben is, az ágyon kívül, mert ott már otthonosan mozogtak, egyre jobban összecsiszolódtak, a kevés idő ellenére is érezték egymás tökéletes szeretői. Még csak 3 hónapja ismerkedtek meg, még is úgy érezték, mintha mindig is ismerték volna a másikat, csupán ebben az életben most érkezett el az idejük. A nő sokszor gondolt arra, miért kellett ilyen sokat várnia erre a férfire, de egyre inkább úgy érezte, megérte. Elmosolygott rajta, a sors milyen kis huncut játékokra képes, hogy mikor ép lemondott azon céljáról, megtalálja akire vágyik, pont akkor lép be az életébe egy igazi harcos, és szó szerint birtokba veszi az egész lényét. Mindig tudta, kivel hányadán állt, sose volt nehéz döntés elbúcsúznia attól aki nem bírta értékelni, de pontosan tisztában volt vele, ha egy férfi igazán meg tudja érinteni, kezek nélkül, attól bizony elgyengül, sérülékennyé válik, hiszen mindenét neki adja. A harcosok nem engednek közel magukhoz mindenkit, és nem mutatják meg legbensőbb érzéseiket akár kinek, azt ki kell érdemelni, így ki ki a maga nemében, tökéletesen képviselte ezt a tényt. Egyikük sem fondorlatoskodott, csupán tudták mit akarnak és úgy is viselkedtek, ebben rejlett a vonzerejük lényege, ezzel tudták elbűvölni, egymást, így szép csendben gyökeret vertek egymás szívében. Nem tudták mit hoz a jövő, csak azt, szeretni akarják egymást, most, ma, és ha lesz holnap akkor az is majd ma lesz.