Látom rajta, be van indulva, szeme fátyolos, bőre kipirult, tiszta libabőr, pólója a nyakában, két hatalmas melle szabadon. Megfordul, próbál szabadulni tőlem. Háttal áll nekem, magamhoz húzom, a pulthoz szorítom, megcsókolom a nyakát, egyik kezemmel a mellét szorítom és ujjaim hegyével a nyállal síkossá tett bimbóját simogatom. Elkezdem óvatosan a füle tövét csókolgatni, nyalogatni, a cimpát is néha-néha megharapdálom. Ez is gyengéje, tudom. Másik kezem elindul a hasán, és benyúlok a rövidnadrágja és a bugyija alá. Szerencsémre bő a nadrág, beférek könnyen. Tiszta lucsok a lelkem, be van gerjedve rendesen. Ahogy megérintem a csiklóját, összerándul, és lábai megroggyannak. Megkapaszkodik a pultban, fenekét hozzám nyomja, és segítek neki tartani magát a mellét fogva. Nem bírja sokáig a többszörös kényeztetést, a fülnyalogatást, a bimbósimogatást, óvatos csippentéseket és a csiklójának izgatását. Érzem, hogy végig fut testén a remegés, és átadja magát az orgazmusnak. Tartom, ahogy bírom, amíg az én édesemet elborítják a kéj hullámai. - Ohh..édesem...imádlak..ohh.. kellesz nekem! - lihegi édesen. Lejjebb csúsztatom a kezem, feszítek a bugyin és a nadrágon, hogy legyen helyem, és a középső ujjamat feldugom neki. Artikulálatlan sóhaj és nyögés az eredménye, most már tényleg én tartom a kedvesemet. Olyan szűk, és annyira ráng a hüvelye hogy szorítja az ujjam. Újabb orgazmusa van, és én csak tartom törékeny kis testét, vigyázva rá. Lábai remegnek, amikor kihúzom az ujjam. Rádöntöm a pultra, egy mozdulattal lehúzom róla a rövidnadrágot és a bugyit, másik mozdulattal én is letolom a nadrágom. Farkam már pattanásig feszült, alig várja már a megkönnyebbülést. - Siess... drágám... siess.! - rebegi remegő hangon kedvesem. Megmarkolom izgatóan gömbölyű fenekét széjjelebb feszítem a combjait, egy határozott mozdulattal felnyársalom. Nem finomkodom, nem óvatoskodom, nincs rá idő. Olyan szoros, olyan szűk, a szemem majdnem kiugrik, nem tudok betelni vele. Határozott mozdulatokkal, erősen teszem magamávé, minden lökésnél magamhoz húzva a csípőjét. Befogad teljesen a drága, kitöltöm egészen. Ismét elélvez, hallom a hangján, a sóhajain, nyögésein, és érzem hüvelye ütemes rándulásait. - Áhh.. jön megint... áhh. édesem..ne tartsd vissza.. ohh. gyere te is..! - mondja olyan remegő hangon, ami teljesen megvadít. Érzem, ez gyors menet lesz, nem fogom bírni sokáig én sem. - Hova mehet? - kérdezem lihegve. - A hátamra, édesem.. a hátamra. Ennyi kellett nekem is, még párat löktem rajta, és éreztem, végem van, jön az ismerős feszítő érzés. Kihúztam farkamat, és hatalmasat élveztem a hátára, fenekére. Nagy sugarakban csapódott bársonyos bőrére magom, miközben hangosan, artikulálatlanul nyögtem. Háta közepéig beborítottam az én kedvesemet, miközben a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Lehajoltam a bugyijáért, és letöröltem nedveim nagyját róla, majd a farkam is megtöröltem. A kis drágám még mindig csak feküdt a pulton. Felsegítettem, megfordítottam, magamhoz húztam és megcsókoltam. Olyan édes volt a csókja, mint a méz. Huncutul rám mosolyog, felkapja ruháit és elszalad rendbe kapni magát. Én is összekapom magam. Odalépek a kávéfőzőhöz, kiöntöm a kávét a csészékbe, és mosolygok magamban, mert mellettem a pultra vetül a napfény, és meglátszik az én gyönyörű kedvesem körvonala halványan, ahogy izzadt teste hozzáért. Látszik két melle és a tenyere is, rohadt izgató. Tépek a konyhai törlőpapírból, és eltüntetem, nehogy lebukjunk. Megmikrózom a kedvesem kávéját, beízesítem neki, nekem jó lesz kihülve, üresen, lerakom az asztalra a csészéket és várok. Hamarosan előkerül kedvesem. Szinte ragyog, sugárzik a boldogságtól ( meg az átélt orgazmusoktól). Odaszalad hozzám, ölembe ül, bújik, mint egy kiscica. Kissé elszomorodom. Igazságtalan az élet, hogy csak lopott időben, sietve, kapkodva tudunk együtt lenni. Én ezt a nőt akarom, vele akarom leélni az életem hátralévő részét. Kell nekem, ő a királynőm, az életem értelme. A tenyeremen akarom hordozni, meg akarok neki adni mindent, amit csak lehet. Azzal a szeretettel akarom elhalmozni, amit megérdemel. Átül velem szemben, kortyoljuk a kávét, és nézzük egymást szótlanul. El tudok veszni azokban a csodálatos szemekben. Olyan tüzes tekintete van, hogy kész vagyok tőle, végem van. És az a szeretet, ami sugárzik belőle, el nem mondható. Én úgy tekintek rá, mint egy NŐ-re, úgy is bánok vele. Kényeztetem, óvom, lesem a kívánságát. Ha baj éri, én ugrom elsőre, ha problémája van, én oldom meg elsőnek. Mindig számíthat rám, ezt jól tudja, történjen bármi is. Cserébe ha mellette vagyok, én FÉRFI-nak érzem magam. Feltölt energiával, olyan erősnek, férfiasnak érzem magam mellette, hogy majd szét csattanok. Megerősítette az önbizalmamat, nem kicsit. Rengeteget köszönhetek neki. Csendben ülünk, nincs szükség szavakra. A tekintetünk beszél helyettünk. Imádok így ülni mellette, szinte érezni a szeretet hullámait kettőnk közt. Apró kis lábát az ölembe teszi, én már megittam a kávém, így tudom simogatni, cirógatni. Vagy 10 percet ültünk így, mikor berobban az ajtó, és beszalad egy kisgyerek. Gyorsan szétrebbenünk, én hátrébb tolom a székem. Nem sokkal utána a szomszédasszony is megérkezik. Átjött kávézni meg pletykálni egy kicsit. Beszélgetünk pár szót, ismerem én is, majd közlöm, hogy nekem már mennem kell, még be kell ugranom a munkahelyemre. Elköszönök, kedvesem kikísér, a barátnője addig a kisgyerekét üldözi a szobában. Egy lopott csók, egy gyors ölelés az előszobában és egy szívbemarkoló pillantás. - Mikor láthatlak megint? - kérdi halkan, és látom a szemén, máris hiányzom neki. - Nem tudom. Holnap biztos nem. Holnapután meg már hétvége. Neked se, nekem se jó, tudod jól. Leghamarabb hétfő délután tudok jönni. - Várlak. Írj majd. Puszi. - Puszillak én is. Írok, megígérem. Fájó szívvel megyek az autómhoz. Mázsás súly nehezedik rám. Nem akarok elmenni, nem akarom itt hagyni. Csütörtök van még csak. Rohadt messze van még hétfő délután. Beülök, elindulok, és néhány könnycsepp gördül le az arcomon. Elmorzsolom őket, és próbálok nem sírni. Mindjárt hazaérek, a családom nem veheti észre rajtam, hogy szomorú vagyok. Egy negyedóra múlva megállok a házunk előtt, és kiszállok. Azon jár az agyam, hol van az én igazi otthonom. Nehéz helyzet ez, rohadjon meg, a végén még belepusztulok.