A könyvébe mélyedve utazott az utolsó keszthelyi vonattal, Karácsony másnapján. Sötétbarna garbójában és fekete nadrágban üldögélt, harisnyás lábfejét a szemközti ülésre helyezte. Hogy miért éppen a kerékpárszállító vagonba szállt, nem tudom. Talán azért, mert Karácsonykor senki sem szállít kerékpárt. Én is csak azért, mert Keszthelytől még csaknem húsz kilométer kell megtenni az erdőn át, hogy hazajussak édesanyámhoz. Lepakoltam a biciklimet, elővettem az e-bookot és megpróbáltam olvasni egy érdekes közgazdasági művet, a népszerű ismeretterjesztés kategóriájából. Talán jobb lett volna, ha egyedül vagyok a kocsiban, mert a lánynak - bár nem volt klasszikusan szép - volt valami nagyon finom kisugárzása. Egy kicsit olyan érzést képzelj el, mint amikor nem látod az ételt, de érzed az ínycsiklandó illatokat. Mivel a könyv mellett odaláttam az ápolt, vékony csontú kezeire, s a fekete harisnyás talpára (az anyag kicsit átengedte a fényt és kirajzolódtak a hosszú, vékony lábujjak), a barna, kötött garbóra lógó félhosszú, egyenes szálú frizurára és a finom, érzékeny szájára fogalmam sem volt arról mit olvasok. De hát ez hülyeség! - mondtam magamban - Milyen esélyed volna az utolsó vonaton egy sosem látott nővel megismerkedni? Biztos várja valaki az állomáson. Az apja, a fiúja, a barátai. Egyetlen reményem az volt, hogy aki Karácsonykor a szüleihez utazik egyedül (mert hát ki az, aki ilyenkor vonatra száll?) annak vagy nincs senkije, vagy ha van, de egyedül hagyja a párját - az nem lehet túl erős a kapcsolat. Azon vettem észre magam, hogy leteszem a könyvet (teljesen indokolt módon) és ráköszönök a lányra. - Szintén családlátogatásra utazik? - A lány felnézett, rám mosolygott és bólintott, de nem szólt. - Én az édesanyámhoz megyek. - mondtam. - Tekerhetek még húsz kilométert a hegyek között az éjszakában. - hatásszünetet tartottam. - Sajnos édesanyám nem tud elém jönni kocsival. Rövid ideig hallgattunk. Ő egy kicsit habozott, hogy visszatérjen-e a könyvéhez, de letette a kötetet és felém fordult. Kicsit szabálytalan volt a hosszúkás test, a kerekded arc és a mandulavágású barna szemek összessége, de harmonikus és ez a harmónia olyan bájt sugárzott magából, hogy azonnal meg akartam kapni őt, bele akartam szeretni, ezt a szempárt akartam nézni életem végéig, ezt a szájat csókolni, ezeket a kezeket fogni amíg világ a világ. Türelmesen megvárta amíg lelkesen végigjáratom rajta a tekintetemet, majd megszólalt: - Remélem kijönnek elém. Ilyenkor nem nagyon van taxi. - Szívesen elviszem a biciklimen. Merre megy? - Rezire. Tényleg elvinne a biciklijén? - nevetett. - Hát, ha a kedves mamája nem gondoskodik a transzportról, akkor igen. - feleltem. És máris beszélgettünk. És húsz perc múlva már az ölemben volt a lába. Te, olvasó persze biztos vagy abban, hogy bedumáltam neki, hogy milyen talpmasszírozási módszereket ismerek és így értem célhoz. Rosszindulatú feltételezés ez, nem gondolod?. Egyébként, igen. Így történt. Szerintem tudta ő is, hogy semmi nem igaz abból, hogy Iránban a shirani hammamban (fürdőben) tanultam egy öreg, vak masszőrtől pár energetizáló fogást. De ő a kezembe adta a lábát és miközben beszélgettünk én a gyönyörű lábfejét massziroztam és simogattam. Nagy dolgokról nem beszélgettünk, de kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak. Nem bírtam visszatartani, hogy elmondjam neki, mennyire tetszik, mennyire szimpatikusnak találom. És elmondtam azt is, hogy mit szeretnék. Megfogni a kezét, mert ilyen tökéletes kezet még sosem láttam. Átültem mellé és kézbe vettem a kezét. Kicsit hűvös volt, de könnyű és nagyon kellemes tapintású. Érzékelésem minden energiáját a tapintásomhoz vezényeltem és lecsukott kézzel morzsolgattam, simogattam a lány kezeit. És a számhoz emeltem és megcsókoltam. - Még! - mondta bátortalanul reszkető, halk hangon. És én végigcsókoltam a kéz élét, az ujjak begyét és finoman bele is haraptam az egyik ujjába. Ő hozzám bújt, én az ölembe vettem, de még nem csókolóztunk, hanem egymást simogattuk szótlanul és én próbáltam a haja illatától elválasztani a samponja illatát. Gesztenye. Kissé kesernyés, de édes illat. A feneke puha volt, de rugalmas és elég érzékeny ahhoz, hogy ne tudjam palástolni az erekciómat. És akkor minden átmenet nélkül csókolózni kezdtünk. Először csak az orrunk ért össze, azzal cirógattuk a másik arcát, majd éreztem a lélegzet meleg páráját az arcomon és összeértek az ajkaink. Száraz ajkaink úgy harapdálták egymást, hogy lassan megértettem Szabó Lőrinc versét a két szájról, a két éhes állatról, akik ették a csókot. A cuppanást követően megéreztem kicsi, puha nyelvét, amint éppen csak egy pillanatra és éppen csak annyira jelent meg a számban, hogy hozzáérjen a felső ajkamhoz. Nem akartam vad csókjelenetet, ezért végigcsókoltam a felső ajkát, az arcát és a homlokát, de akkor újra éreztem a nyelvét. Ekkor összeértek a nyelveink egy pillanatra. Leállt a fészkelődés, erősödött a karok szorítása, mélyült a légzés. A két nyelv összenyomódott, a szájak, mint két űrhajó óvatosan egymásba dokkoltak és megkezdődött a csók hagyományos része. Lassan ízlelgettük egymást. Én közben jobbommal az oldalát és a hátát simogattam, bal kezemmel néha a fenekének az oldalát és a combját is végigsimítottam. Az ő ölelése is megváltozott. Egyik kezével erősen belekapaszkodott a tarkómba és magához húzta a fejem. Én akkor egészen elfektettem őt az ölembe. A felső testét úgy tartottam, hogy a lehajtott fejem és az ő feje egy vonalba kerüljön. A szeme csukva volt és az én nyelvem felülről hatolt be a szájába. Ő szabályosan leszopta a nyelvemet és meg belenyaltam a szájába és ekkor valami átszakadt. Tényleg vadulni kezdtünk. Ráhajoltam és nyelveink a másik szájpadlásán matattak. Ő fekve vonaglott az ölemben, jobb kezem, ami eddig a csípőjét és a combját markolászta elindult a comb belső felé. És a punciját simogattam a nadrágon keresztül. Kapkodva vettük a levegőt, s ő úgy vont magához, mint aki soha nem akar elengedni. Nem élvezett el, mert megálltunk Siófokon. Felült az ölemben. Simogatta az arcomat, én simogattam az övét és aztán megint elkaptam a kezét és néztem és azt mondtam: - Még sosem láttam ilyen gyönyörű kezet. - Köszönöm - mondta, mert feltehetően ugyanolyan zavarban volt, mint én. (folyt. köv.)