„Aki elég bátor, az talán néhányszor az életében szerencsés lesz, és elkaphatja a Nagy Hullámot, ami úgy repít, mint semmi más. Vagy a mennyekbe, vagy a pokolba !” - Patrick Mulligam, Hawaii szörf bajnok A buli már jó ideje tartott, amikor ő megérkezett. Hárman jöttek, de a lányokat kísérő fiúnak nem ő volt a barátnője. Csinos arca volt, épp csak kissé kifestve. A szemei világítottak, a szája telt volt, a haja fényes. Talán 16 lehetett. Miközben levette a kabátját, úgy libbent meg hosszú, haja, mint a hajreklámokban a modelleknek. Gyönyörű volt előbukkanó alakja. Feszes nadrágja tökéletesen kirajzolta kerekded csípőjét, formás fenekét. Rezzenő, hatalmas mellei voltak, amitől el lehetett alélni. Mindenki őt nézte, ahogy ott állt előttünk, és egyszerre megállt az élet. Nő volt. Igazi. A táncolók vonzották, és mivel senki nem vezette be közéjük, hát maga ment be. Egyedül kezdett hajladozni a szűk kis helyen. Nem tudtam megállni, hogy állandóan rá ne nézzek. Nagyon szexi volt, nagyon nőiesen, lágy mozdulatokkal táncolt, és nekem kiszáradt a szám. Tudtam, hogy most, vagy soha. Felálltam, de a lábam remegett, és odatáncoltam magam mellé. Rám mosolygott egy pillantásra, de megszokhatta, hogy elájulnak tőle, ezért újra magára koncentrált. Nem is tudom mi szállt meg, de úgy éreztem, hogy vonz magához, és megszólítottam. Felkértem. Meglepődött egy pillanatra, és ekkor néztünk először egymás szemébe, ami nem volt könnyű abban félhomályban. Selymes volt a pillantása, de nem kihívó. Nem hagyta abba a táncát, de közben kissé felém fordult. Finoman jelezte, hogy benne van. Most láttam csak igazán, hogy valójában milyen nőies. A laza selyem ing alatt a lüktető zenére úgy ringatóztak a mellei, hogy nem tudtam hova nézni. Ha teljesen lefelé nézek, még azt hiszi, hogy azt nézem rajta. Vagy, hogy nem is érdekel. Hát inkább az arcát néztem. Hosszú szám volt, jó gyors. Azután végre jött a lassú. Kérdően néztem rá, de ő már oda is lépett, és átölelte a nyakam. Jó illata volt. Varázsos. Elbódultam. Csak lassan jött közelebb, és ahogy a derekát fogtam, éreztem a feszes izmait, a csípője puhaságát. Összeért a mellünk. Olyan fájdalom hasított belém ott lent, úgy megindult mindenem, hogy elszégyelltem magam. Valamit érezhetett, mert egyszerre jobban hozzám simult. Kínzóan jó volt, ám mégsem szerettem volna, ha ilyen egyértelműen érzi, tudja, hogy hogyan hat rám. Mikor már a harmadik gyors számot lassúztuk így végig, akkor megfogta a kezem, és lehúzott a kanapéra, maga mellé. Próbáltunk egy-két szót váltani, de olyan hangzavar volt, hogy nem lehetett folytatni. Egyszer csak váratlanul ledobta a cipőjét, és hanyatt fordulva a fejét az ölembe hajtotta, majd lehunyta a szemét és úgy maradt. Az inge kissé szétnyílt, és én látni véltem domborodó mellét. Ettől beindultam, és a tarkója alatt éppen az ágaskodott, amit nagyon nem szerettem volna itt, ennyi ember előtt. Néha egy-egy szót kiabáltunk egymásnak így, de mind közelebb, és közelebb kellett hajolnom, hogy hallja, amit mondok. Sokat nevetett, majd egyszer csak átkarolta a nyakam, és az ajkait ráforrasztotta az enyémre. Ahogy nyílt a szája, úgy nyílt az enyém is. Egy szempillantás alatt eltűnt minden körülöttünk, csak mi voltunk, csak a szánk voltunk. Éreztem, hogy ő is azt érzi, amit én. Elvesztettük az eszünket. Megtaláltuk egymást. Úgy simogatott a szája, úgy kalandozott a nyelve, hogy mindent elfelejtettem. Nem is lélegeztünk talán. Lassan, érzéki simogatásokkal fedeztük fel egymást, és egyre vadabbul akartunk mindent tudni a másikról. Mohósága észtveszejtő volt, a tempója ellenállhatatlan, sorra dőltek le a falak, amit valaha is védekezőn emeltünk magunk köré. Lemeztelenedtünk egymás előtt. Végül eljött a pillanat, és megsimogattam a mellét, megfogtam, gyengéden meg is szorítottam, de soha, egy pillanatra sem hagytuk abba a csókjainkat. A simogatástól lassan mozgatni kezdte a csípőjét, ütemes ringása megrészegített, és egy felfokozott pillanatban a tenyeremmel szétnyitottam a combjait és a nadrágon keresztül erősen ráfogtam nőiességére, talán meg is szorítottam egy kicsit. Felnyögött, egy pillanatra elszakadt az ajka az enyémtől, zilált, és ívbe feszült a háta. Nem tudtam tovább észnél lenni, és mohón csókolva addig simogattam ott lent, amíg átázott, és elélvezett. Kimerültünk. A táncosok eltűntek, az ajtót félig behúzták maguk mögött, és hogy mit gondoltak rólunk, azt a mai napig nem tudom, de nem is érdekel már. Azokkal ment el, akikkel jött, ahogy lekísértem, már el is tűnt az éjszakában. Pár nap múlva, az első, és utolsó randinkon még egyszer láttam őt. Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól a januári hidegben. Belefaragta magát a szívembe. A mai napig nagyon fáj az utána maradt heg...