Veszprémben járunk, a nyolcvanas évek legvégén. Péntek és szombat éjszakákat a Kuplungban töltöm, szedem a belépőket és én felelek a rendért, biztonságért. Ritkán van verekedés, mert időben észreveszem az esetlegesen kialakuló konfliktusokat, és az esetek nagy százalékában elég egy kis beszélgetés, akár egy koccintás a pultnál, és minden mehet tovább. Amíg lehet, megoldom kedvességgel, magabiztos mosollyal és talán azért is megy ennyire jól, mert odafigyelek másokra, tényleg el akarom kerülni a problémákat, lehetőleg csendesen, emberi módon. Csajozok, de tulajdonképpen nem kell megerőltetni magamat. Valamitől mostanában jönnek a lányok, talán mert nem görcsölök semmire és senkire. Érzelmileg senki nem tud beindítani, tegnap a barátnőm hisztizett, szakítottam vele. Szombat éjszaka van. Nyitás este kilenckor és hatalmas tömeg az ajtóban. Csak a törzsvendégeket engedem be és ebben a kifüggesztett tábla is segítségemre van, amin ez áll: ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY! CSAK KLUBTAGOKNAK! Ez a kiírás megkönnyíti munkámat, hiszen akit nem ismerek, csak a táblára mutatok, és szét tett kezekkel mosolygok. Természetesen néhányan megpróbálkoznak az "otthon hagytam a klubkártyámat" dumával, de nem tudják, nincs semmilyen igazolvány, ezzel csak a nem idevaló egyéneket igyekszünk kívül tartani. Szeretem ezt a melót, szinte mindenkit keresztnevén szólítok, kedves vagyok, de határozott. Este fél tízkor már több, mint százan vagyunk, lassan telt ház. Megszólal a nyitó szám: Mezzoforte - Garden Party című dala és elindul a buli. A nemek arány is rendben van, nagyjából fele-fele. Ez egy jó buli lesz, nagyon jó a hangulat. December 29. van, előszilveszter. Öt percenként kinézek a bejárati ajtóhoz, hátha érkeztek új vendégek, a hangulat nagyon forró és ezt szó szerint kell érteni. Meleg van és nagy a füst. Tóth Józsi eszméletlen jó dalokat tol, most éppen Sam Brown - Stop című világslágere szólal meg. Párok összeborulva táncolnak, tipikus "én téged akarlak" jellegű nóta. Már benne vagyunk az éjszakába, nincs balhé, minden rendben van. Egy lányt keresek a teremben, már nyitás óta itt van. Először egy hónapja jött fel szórakozni egy ismerős lánnyal és akkor beszéltünk első alkalommal. Bűbájos teremtés. Alig magasabb egy hatvannál, talán ötven kiló, félhosszú szőke haja kiemeli barna szemeit. Már az első beszélgetésnél feltűnt, bejövök neki, és ezt a tényt alátámasztotta a bulit követő napon postaládámba talált levele, melyben csak ennyi szerepelt: "Szia! Szeretlek! Dalma" Fél napig azon gondolkodtam, ki ez a lány, de összeraktam a képet. Viszont pont akkor indult kapcsolatom barátnőmmel, akivel tegnap szakítottam. Nagyon tetszik Dalma, gyakran összeakad tekintetünk, várom, a megfelelő pillanatot, mert beszélnem kell vele. Ez a pillanat nem akar összejönni és már éjjel kettő körül van, nincs mese, most vagy soha! Odalépek, fülébe súgom, hogy beszélni szeretnék vele. Kézen fogom és a bejárati előtérbe megyünk. — Mit szeretnél mondani? - néz rám mosolyogva nagy barna szemeivel. — Tegnap szakítottunk! - vágok bele lazán, a közepébe. — Mi közöm van nekem ehhez? - kérdezi ezt olyan ártatlan és kislányos mosollyal, hogy mindjárt megzabálom. — Csak annyi, szerelmes vagy belém és te leszel a barátnőm! - pofátlanul merész kijelentés, tudom, de biztos vagyok magamban. Nem szól semmit, de a szemei csillogása mindent elárul. Akarjuk egymást, nem kell tiszteletköröket futnom, ezt mindketten hetek óta tudjuk. Magamhoz húzom, a hajába túrok, arcára lehelek egy puszit, lassan érzékien. Ebben a pillanatban megszűnik a külvilág, nem kapkodunk, összeölelkezünk és megcsókolom. Finom a csókja, szenvedélyes és érzéki, valami olyan történik kettőnk között, amit eddig mással még nem éreztem. Ez nagyon kellemes érzés, vibrálás, energia és rezgés, egymásra hangolódás. Elindult kettőnk között valami, nem tudom mi ez, de a gyomrom is remeg, izgatott vagyok. Másnap randizunk, kávézunk és rengeteget beszélgetünk. Nem rég költöztek Kecskemétről, a belvárosban, egy ruhaboltban dolgozik és Kati, a kolléganője volt olyan kedves, hogy együtt feljöttek szórakozni. Neki köszönhető találkozásunk. Gyakorlatilag nem ismer senkit a városban. Holnap Szilveszter, semmi kedve szüleivel otthon tölteni az éjszakát. Most nem tudom, hogyan legyen, mivel én a Horvát-kertben reggelig zenélek, de agyalok, mit lehetne kitalálni. Megvan! Csucsu barátomnál szilveszteri parti lesz, majdnem az összes barátom ott lesz. Megbeszéljük, hogy este ötkor találkozunk egy helyen, onnan együtt megyünk a buliba. Automatikussá válik, hogy kézen fogva jövünk-megyünk, mert mindketten tudjuk, ez most más, mint az előző kapcsolataink. Csucsunál szuper a hangulat, a csapat fele már a helyszínen van és elkezdődött a "hangolás". Én nem iszom, hiszen pontosan tudom, egy szilveszteri bulit végig játszani nem nagy zenei teljesítmény, inkább fizikailag az. Dalmát mindenki szeretettel fogadja. Nagyon csinos új párom, az a tipikus dorombolós kiscica, mindenkivel hamar megkedvelteti magát. Kénytelen vagyok taxit hívni, mert különben nem érek oda időben. Természetesen a Horvát-kert felkészült a reggelig tartó dínom dánomra, sokan vagyunk, de inkább rengetegen. Ez az éjszaka nem a művészetről szól, hiszen az igény többnyire a három akkordos dalokra korlátozódik, mint a "kombiné, csipkés kombiné" és hasonlóan rém egyszerű társai, de ezzel nem szeretnék megbántani senkit. Ez a műfaj nekem egy kicsit kurválkodás, de legalább jól megfizetik! Reggel hatkor az utolsó vendég is távozik és abból a szempontból szerencsések vagyunk, mert nem most kell összepakolnunk, mindenki mehet a dolgára. Taxit hívok, egy kicsit többet kell várnom, mint máskor, de végre megérkezik. Mondom is a címet, és a sráccal beszélgetésbe kezdek, hiszen ő is a Kuplung gyakori vendége. Ebből a beszélgetésből derül ki, hogy a Kuplung miért lett Kuplung. Ezt ők találták ki: mert be kell nyomni! Hogy ezek mennyire pihentek! Megérkezem a címre, fizetek és szinte szaladok, nagyon szeretném végre magamhoz ölelni. Belépek az ajtón és mint egy romkocsma. Te atya ég! Mi történt itt? A földön sörös üvegek, és szemét mindenhol. Hát ez egy rendes buli volt. Alvó embereket látok fotelban, ágyon, de még a padlószőnyegen is. Csak egy valaki van ébren, aki szinte ölembe ugrik, szeretettel öleljük és csókoljuk egymást. — Tavaly láttalak utoljára! - poénkodom mosolyogva. — Hiányoztál, de nagyon! - egy könnycseppet látok megcsillanni szeme alatt, ahogy lassan útra kell, engedve a gravitációnak. Nem mondom ki mit érzek, de ebben a pillanatban tudatosodik bennem, szerelmes vagyok! Folyt. köv.