Érintésen túl – 6. rész: Visszatérés Róz. nem várt sokáig. Három nap telt el csupán, amikor újra levelet írt. Rövid volt, de annál őszintébb: „János, a testem még mindig emlékszik az érintéseidre. Szeretném újra átélni. Többet. Mélyebben. Lehetek újra a vendéged?” A válasz nem késett. „Örömmel. Ma este? A tested már ismer engem. Most a lelkedet hívom egy hosszabb utazásra.” Róz. este pontosan érkezett, szemében izgalom és bizalom csillogott. Már nem remegett, amikor levetkőzött. Meztelen teste természetesen simult a masszázságyra. János most csendben figyelte a nő légzését, mielőtt megérintette volna. Az érintések ismerősek voltak, de most mélyebbek, biztosabbak. Nemcsak a bőrt simították – a vágy mélyebb rétegeit hívták elő. A csiklónál már nedves volt. Az ujjbegy most bátrabban játszott, a ritmus tudatosabb volt, érzékibb. János két ujját vezette be, Róz pedig elengedte a kontrollt. A teste ritmusra hullámzott, combjai megfeszültek, majd újra elernyedtek. A hüvely mélyén lüktetés kezdődött, a G-pontot érintve szinte énekelni kezdett a teste. Egy újabb orgazmus jött, mélyebb, hosszan tartó, könnyekkel a végén. De nem szomorúság volt benne. Hanem hála. És valami több. Mikor csend lett, Róz odasúgta: – Azt hiszem, most találkoztam először igazán önmagammal. Érintésen túl – 7. rész: Kérdések a csendből A következő alkalommal Róz nem feküdt rögtön a masszázságyra. Leült a kanapéra, térdét felhúzva, és sokáig csak nézte Jánost. Valami más volt most benne – nem a testében, hanem a tekintetében. Mélyebben akart érteni. – Mondd… hogyan tanultad ezt? Hogy lehet így hozzáérni valakihez? Mintha tudnád, mire vágyom, még mielőtt én magam tudnám. János elmosolyodott, lassan mellé ült. – Figyelek. Nem csak a testedre, hanem arra is, amit nem mondasz ki. Minden nő más. A test válaszol – csak nem mindenki tudja meghallani. Róz biccentett, majd halkan kérdezte: – Nem félsz attól, hogy egyszer majd valaki többet akar tőled? Érzelmeket? Kötődést? – Nem félek tőle – felelte János. – Mert amit adok, az mindig igaz. Nem játszom, nem ígérek olyat, amit nem tudok megtartani. De ha valaki érzi, hogy önmagává válhat velem... akkor talán az több, mint amit egy kapcsolat adhat. Róz elgondolkodott, majd szinte suttogva mondta: – Én vágyom a folytatásra. Nem csak a testemmel. Hanem azzal a részével is, amit másnak még nem mutattam meg. János megfogta a kezét. – Akkor ma este nem masszírozlak meg. Csak itt leszek. Figyellek. És ha akarod, csak átölellek. Róz könnyezve hajtotta fejét a férfi mellkasára. A test most nem kívánt érintést – a lélek szomjazta a jelenlétet. Érintésen túl – 8. rész: A test emlékezete A következő találkozás csendben indult, mint valami régi, ismerős dallam. Róz most már nem kérdezett, nem habozott. Ahogy belépett, kibújt ruháiból, mintha csak a kabátját tenné le egy meleg szobában. A teste beszélt helyette. A vágy nem volt sietős, nem akart birtokolni. Csak újraélni azt a mély, bizsergető emléket, amit János ujjai hagytak benne. János nem szólt. Csak olajat melegített, lassan, szinte rituálészerűen. Amikor megérintette Róz bőrét, az rögtön megborzongott. A hátán indult, majd a fenék ívére csúszott, aztán a combok közé. A nő nedves volt már, még mielőtt János a szeméremhez ért volna. Csiklója megduzzadt, érzékenyen várta a simítást. A férfi mozdulatai most is türelmesek voltak, de már nem tapogatózók – pontosan tudta, hol, hogyan érintsen. Két ujját vezette be, miközben hüvelykujja a csiklón körzött. Róz teste ívbe feszült, zihálása egyre szaggatottabb lett. János most új ritmust vett: mélyebb nyomás, gyorsabb körök, egészen addig, míg Róz fel nem kiáltott. A hüvely összerándult, a nedv szinte szétfröccsent, az orgazmus hosszú, mély sóhajban robbant ki belőle. János ott maradt mellette, míg a nő remegve lecsendesedett. – A testem most ismerte fel igazán, mire képes – suttogta Róz – És most már nem akar mást. Csak ezt. Csak téged. Érintésen túl – 9. rész: Árnyék a fény mögött Róz most először maradt tovább. A masszázságyat már elhagyták, de a testében még mindig ott lüktetett a beteljesülés. Egy teával a kezében ült János mellett, mezítelenül, nyitottan – és mégis: a tekintete máshová kalandozott. – János... – kezdte halkan, majd habozva folytatta. – Ugye nem vagyok csak egy a sok közül? A férfi nem lepődött meg. Megszorította Róz kezét, megvárta, míg a nő újra ránéz. – Ezt nem lehet sokakkal megélni. Amit adok, azt mindig tisztán, figyelemmel teszem. De ez – amit most köztünk van – több annál. Mélyebb. Benned van a bizalom, a nyitottság... a vágy, hogy ne csak érezz, hanem kapcsolódj is. Róz szeme megtelt könnyel. – De más nők is jönnek, ugye? Ők is átélhetik ezt... ugyanígy? – Lehet, hogy elindulnak az úton – bólintott János. – De amit te hozol ide, az különleges. Mert te nemcsak a testedet hozod. Hanem a lelkedet is. És ez... nem történik meg gyakran. A nő elmosolyodott, még ha fájdalmas is volt a mosoly. – Csak azt akarom tudni, hogy számítok. Hogy nem tűnök el, miután elmentem. János gyengéden megérintette az arcát. – Már bennem vagy. A tested, az illatod, a hangod... a sóhajod. És ha visszajössz – mindig ugyanoda találsz vissza. Róz megnyugodva simult hozzá, combját János ölére fektetve. A testük újra felmelegedett – de most nem a gyönyörért. Hanem a megnyugvásért.