Tavaly kezdődött. Talán éppen valamelyik hónap elsejen. Arra emlékszem hogy borús, esős nap volt. A szél fújta az esőt, minden elázott. Akkor írtam neki először. Már régóta barangoltam az oldalon. Sablonszöveges adatlapok, szürke hétköznapok, megfűszerezés. És akkor találtam rá egy csudálatosan aranyos bemutatkozásra, mely azonnal elvarázsolt. Csak néztem a képet fantáziám szárnyra kapott, kirepült az ablakon és bejárta a vårost. Hol lehetsz te édes kedves? Soha nem írtam még ilyen lassan üzenetet. Gyakorlatom már volt benne, de erre mindenképp választ szerettem volna kapni. Odafigyelve szövegeztem, nem voltam se tolakadó, se túl visszafogott. És minden lassúság ellenére a szavak önkéntelenül tolultak az ujjaimba. Elsőre tetszett amit írtam, nem is változtattam rajta. Mint 10 évesen a karácsonyt, olyan gyermeki izgalommal vártam a választ, melyet két nappal később kaptam meg egy verőfényes délelőttön.. Hűvös, visszafogott levélben csak pár mondat várt . De ennek ellenére örültem, hogy választ kaptam. Lassan indult a beszélgetés, néha pánikba is estem, mert nem jutott eszembe semmi mit is írhatnék. Fiatalabb koromban úgy éreztem mindig sokat kell válaszolni, meg kell felelni, ki kell találni mit olvasna szívesen a másik, de mára felengedtem, merek egymondatos válaszokat, illetve önmagamat adni. A találkozásra is sort kerítettünk. Csak egy lattét kért és közben beszélgettünk. Csinos, 40es nő volt, kissé fitos orral. Szeretem a fitos orrokat. Elegánsan öltözött, látszott, hogy tökéletesen tisztában van önmagával, nem erőszakokta meg korát nem odaillő ruhadarabokkal. Szép lábait egymáson keresztbe tette Szeretem a szép lábakat. Miközben beszélt az ajkait néztem , amint általános témákról formáltak a meztelen szavakat. Szeretem a szép ajkakat. A kávé gyorsan elfogyott és itt nem jåtszik a kérek még egyet. Sétálni indultunk a közeli utcácskákban. A nap készült elhagyni Budapestet, már csak narancsvörös sugarai kukkantottak be itt-ott a házak közé. Kellemes volt. Minden kellemes volt. Aznapi gondjaim elpárologtak. Csak ballagtam mellette. Néha én beszéltem, néha ő mesélt, és néha elnevettük magunkat. Hazudnék, ha azt mondanám nem volt bennem semmilyen szándék, hogy elhagyatottabb helyre ėrjünk. De volt. És ki tudja hány perc, óra múlva már a Ligetnél jártunk. Mintha 20 éves lennék ismét. Majdnem teljesen besötétedett, szemei csillogtak a lámpák sárgás fényében. Megcsókoltam. Finoman, nyaldosva , épphogy érintve hívogató ajkait. Csak várt. Nem utasított el , talán megleptem ezzel a hirtelenséggel. Újra megcsóoltam, erőebben ,tolakodóbban. Nyelvünk előbb talalkozott, mint a kezünk. Mindent elfelejtettem, ki vagyok, hol vagyok. Csak azt az emésztő vágyat éreztem, hogy hozzásimuljak meztelenségéhez. Megszorítottam a kezét ,majd a nyakára siklott a szám és finoman puszilgatva haladtam tovább. Bőre puha illata már nem az eszemre hatott. És ezt ő is észrevette, mikor megmarkolta a.nadrágomat. -Ésszel- suttogta. -Áz nincs...már nincs. Ellökött gyengén magától és beljebb húzott az öreg platánfák koronáinak még sötétebb oltalma alá. Elszabadultunk. Ledobtuk az önmegtartóztatás egyre nehezebb láncait, melyet még a kávézóban pakolt ránk a szimpátia. Vadul csókoltam ismét, szívtam ajkát nyaltam nyelvét és végre megérintettem a mellét. Azt a puha, bársonyos mellét. És megnyugodtam . Nekipréseltem a hátam a fa törzsének és hagytam, hogy ujjaival megszabadítson a nadrág okozta kínzó rabságomtól. Nyugalmamnak a péniszemre kulcsolódó keze vetett véget. Felrúgta a lelki békét ,vadul verni kezdett a szívem, ahogy egyre jobban izgatott. Először kézzel majd leguggolva a szájával osztotta a nedves ,meleg gyönyört. Nem hagytam végig. Ennyire nem lehetek gyenge. Finoman de határozottan felhúztam magamhoz és szorosan átölelve megcsókoltam újra. És újra. És most ő támaszkodott neki a fának. Szoknyåja derékszíj lett. Kezem mohón indult felfedezni a vekony bugyival takart ágyékát. Az ujjak csak keresgéltek, de tudták a dolgukat, finoman dörzsölve kértek beengedtetėst. A pamut lassan átnedvesedett és egy utolsó puha mozdulattal félrehúztam az útból. Ujjaim hatårozottan tolultak be a hüvelybe. Egy halk sóhaj volt a köszönet ,mely lassan lihegéssé erősödött. Kerestem a száját, szívtam nyelvét, nyaltam ajkát ,miközben az ujjak egyre vadabb táncba kezdtek. -...nem..bírom....tovább... Én sem bírtam. Be kellett hatolnom. Talán éppen abban a pillanatbsn csúsztam bele, mikor az orgazmus elvette tőle ami jár neki . Éreztem lüktetését. Körmeit a tarkómon. Visszafogott lihegését a számban. Kényelmetlen gyönyör. De nincs visszaút. Teste a testem és testem a teste. Tövig hatolok, remegek, nyögök...imádok. Nem is tudom tartani sokáig. Összerázkódva adom meg magam az elemi csapásnak; hosszan, önzőn élvezek.... -Első randin soha... -Én sem - felelem kijózanodva, kielégülten simogatva az arcát. Tavaly véget is ért.