Rettentően hétfő van.  Már reggel ellenem szövetkezett minden! A kenyérpirító naná, hogy ma mondta be az unalmast és az öreg kotyogóst is csak egy hajszálnyival csavartam össze féloldalasabban, de az összes kávé süvítve spriccelt ki a gáztűzhelyre, ahelyett, hogy lefőtt volna. Így persze, mire letakarítottam már egy fikarcnyi időm sem maradt.  Felkaptam az első szoknyát, ami a kezembe került. Persze amint rajtam volt, már eszembe is jutott miért volt csak úgy bevágva a szekrénybe. Izgalmas fekete bőr mini de felvéve épp csak leér a fenekem alá, nem is tudom mire gondoltam amikor megvettem! De most nincs időm másikat keresni így is imádkozom hevesen hogy a sarkon megfogja a buszt a piros különben esélyem sincs elérni Juhhu sikerült!  De hogy én mennyire utálom a hétfő reggeleket, már most alig lehet felférni rá! Na mindegy, igyekszem hátrafelé furakodni, A következő megállónál újabb felszállók és most már tényleg mozdulni sem lehet. Egymásnak szorulva utazunk, mint a heringek. Valaki hozzáér a combom külsejéhez. Véletlennek tűnik, nem is tulajdonitok neki jelentőséget. Aztán újra, finom cirógatás egy pillanatra. Megborzongat és bár fel kellene háborodnom, kíváncsivá tesz. Amikor újra megérint meg sem próbálok elhúzódni és most már ő sem húzza vissza a kezét. A tétova, épp csak érintéseket, határozott simogatás váltja fel. Az ujjai lassú köröket írnak le a bőrömön, miközben haladnak egyre hátrébb a fenekem irányába. A nevetségesen mini szoknya még csak meg sem lebben, ahogy végül a keze a combtőre csúszik és a fenekembe markol.  Alig bírom, hogy ne nyögjek hangosan. Igyekszem továbbra is közönyösen bámulni ki a busz ablakán mint a többi reggeli zombiforma körülöttem. Egyik keze a fenekemet masszírozza símogatja, a másik pedig kínzóan lassan, milliméterről miliméterre csúszik egyre beljebb a combjaim közé, míg végül elér a csiklómig és a bugyimon keresztül dörzsölni kezdi.. Egyre gyorsabban durvábban..Annyira intenzív, hogy levegő után kapkodok és már szemem lehunyva, a fogaimat összeszorítva várom a csúcspontot , de ekkor abbahagyja.  Felszisszenek akaratlanul, ez kegyetlen! Elengedem a korlátot és nekidőlök, engedem, hogy a testével tartson. Hátam a mellkasának simul, fenekemen érzem a merevedését. Hátranyúlnék, hogy a nadrágon keresztül megragadjam, de visszatereli a kezem az oldalamhoz, Aztán egyik keze a blúzom alá bújik, végigsimít a derekam vonalán a hasamon, míg végül a melltartó alá furakodva cirógatja a mellemet..A mellbimbóm kőkeményen ágaskodík, morzsolgatja, két ujja közé csippenti, húzza, míg már hangosan zihálok. Annyira elkábit a fájdalom és kéj váltakozása, hogy észre sem.veszem amikor a másik kezével újra az ágyékomon matat, félrehúzza a bugyimat és egyszerre két ujját meríti belém egy hirtelen mozdulattal Kezemet a szám elé kapva, próbálom elfojtani a saját hangomat, miközben egyre gyorsabban mozgatja az ujjait ki- be Alig néhány pillanat hiányozna csak, minden porcikám megváltásért remeg De ekkor újra leáll, kezeit kihúzza a ruhám alól.es alig érezhetően eltávolodik. A jóváhagyásomra várna? Egész kicsit előre dőlve megkapaszkodom a korlátban és bólintok. Még a busz zörgésén keresztül is hallom a zipzárjánakna hangját és már érzem is a combjaim közé feszülni a teljes hosszát. Két oldalt a csípőmbe markolva egyetlen lökéssel tövig hatol belém.  Most már semmi finomkodás, semmi óvatosság nincs a mozdulataiban. Inkább valami nyers, állatias, kemény. birtoklás. Olyan erővel és gyorsasággal kefél, hogy, ha nem kapaszkodnék -két kézzel a korlátba összecsuklanának a lábaim. A pulzusom már mérhetetlen és hiperventillálok. Mintha az egész bensőm lángolna, szikrázna, úgy érzem széttép belülről, de nem.kegyelmez. Ezúttal nem áll meg, még gyorsabban mozog és én nem bírom tovább, Robbanásszerűen élvezek el az alsó ajkamat harapva, hogy ne sikítsak. Hirtelen kirántja magát belőlem és érzem ahogy forró, ragacsos folyadék csordogál a combomon. Egy két percig levegő után kapkodva várom hogy lecsengjenek az utórengések. Megfordulnék, de visszatart, inkább lágy, szinte bocsánatkérő mozdulatokkal eligazgatja a ruhám, aztán ellép mögülem, eltűnik a tömegben. A következő megállónál szinte kiürül a busz, én is leszállok. Még mindig minden pont lüktet a testemen, ahol az ujjai kalandoztak, és az egyenesen járás is kihívás, de vigyorgok mint a töklámpás egész nap. Azt hiszem a Hétfő így akart kompenzálni