Történetünk hőse egy vidéki fiú, aki egy csodás, verőfényes nyári napon elhatározta, kipróbálja a netes szexpartnerkeresést. Sok mindent kipróbált már életében, de ez valahogy eddig kimaradt az életéből. Regisztrált egy ilyen oldalra és belevetette magát a keresésbe. Mivel a lakóhelyén és annak közelében nem talált senkit, egyre jobban tágította a kört. Így végül eljutott Budapestig. Megakadt a szeme egy lány adatlapján. Nehéz lenne megfogalmazni miért, de érezte, hogy ennek a lánynak írnia kell. Vérmes reményei nem voltak, hisz 200 km választja el őket, de vesztenivalója nem volt. Meglepő módon a lány gyorsan elolvasta a levelet és még meglepőbb módon gyorsan válaszolt is. Szinte azonnal érződött, hogy működik a dolog kettejük között. Eljött a fotócsere ideje is. Megbeszélték, hogy a fiú küld először fotót, a lány pedig megígérte, hogy akár tetszik neki a fiú, akár nem, ő is fog küldeni fotót. Azonban míg a fiú a fotóit válogatta, kereste a legjobbat, a legmegfelelőbbet, a lány megelőzte. Egy kedves, gyönyörű arc mosolygott rá a képről. Ezek után a fiú félve küldte el a sajátját... Ám hamar jött a válasz, nincs miért aggódnia a fiúnak. Meg is beszélték gyorsan, hogy pár nap múlva szombaton megejtik az első randit. De a lány kikötötte: akárhogy is alakul a randi, ő az első alkalommal nem fekszik le senkivel, nála ez alapelv. Csak séta, ebéd, beszélgetés lesz, semmi más. A fiú vonattal utazott fel Pestre, de végig görcsben volt a gyomra. Mikor a szerelvény befutott az állomásra, a szíve úgy kalapált, mint egy gőzkalapács. Lehet, hogy James Watt fejében is egy randira menet született meg a gőzgép ötlete?? A lány pontosan ott állt, ahol ígérte. Nem integetett, de széles mosollyal biztatta a fiút, mikor megpillantották egymást. De a gőzgép hirtelen leállt...a lány élőben nem olyan volt, mint fotón. Pedig ő volt az, semmi kétség. De valahogy mégsem olyan. A fiúnak egyáltalán nem tetszett a lány arca élőben. Pedig neki az arc a legfontosabb. Tetsszen az arca...de az övé nem tetszett. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. De a lány egyre jobban mosolygott. A fiú nem bánthatta meg a lányt, mert bár nem tetszik neki, de olyan kedvesnek tűnik... Úgyhogy a fiú is mosolyt erőltetett az arcára. Üdvözölték egymást, puszit is adtak egymásnak, és elindultak a megbeszélt sétára. A lányból ömlött a szó, csacsogott, mint egy énekes madár. A fiú nem bánta, mert így volt ideje összeszednie magát. Nézte a lányt, folyamatosan nézte a lányt. A szemei csillognak, a hangja kellemes, az alakja pedig tökéletes. Kedves, tündéri teremtés. Lassan elmúlt a görcs a fiúból és megnyílt a lánynak. Lehet, hogy az arca nem olyan, mint amire a fotók alapján számított, de azért nagyon jól megértették egymást, ugyanúgy, mint a levelekben. Sok közös témájuk volt, csak úgy röpült velük az idő. Órákon át bolyongtak az utcákon, Budáról áttévedtek Pestre, de csak mentek, mentek és beszélgettek. Egyszer csak megállt a lány egy étterem előtt: - Ez a kedvenc helyem, gondolom, Te is megéheztél. Az étteremben is folytatták a beszélgetést. A fiú teljesen átadta magát a helyzetnek, megfeledkezett a kezdeti görcsökről, önmagát tudta adni. Sikerült többször is úgy megnevettetnie a lányt, hogy a szomszéd asztalok mellől is kíváncsi szempárok bámultak rájuk. Ám egyszer a lány nekiszegezte a kérdést a fiúnak: - Tetszem neked? Na, ettől a kérdéstől félt a legjobban a fiú. Tudta, hogy színt kell vallania előbb-utóbb, mégis meglepte. Őszintén válaszolt a lánynak, aki ezután egy ideig csak a poharát forgatta, bámulta a benne lévő italt, aztán büszkén felemelte a fejét. - Tudtam ám végig...de azért jól érzem magam veled, még most is. Sétálunk még egy kicsit? Még van három óránk a vonatod indulásáig... Közben kint szemerkélni kezdett az eső, de elindultak. Tovább beszélgettek, de valahogy más volt már ez a beszélgetés. Pár száz méter múlva megállt a lány egy ház bejárata előtt: - Ugyan nem itt lakom, de van itt egy lakásom. Ki szoktam adni, de most épp nincs benne senki. Felmegyünk? Az előző bérlők otthagytak egy üveg bort, igyuk meg. Legalább nem ázunk el, maximum a bortól...:) Felmentek. A fiú kibontotta a bort, és leültek egymással szemben a szobában. Iszogattak, beszélgettek. Tényleg jól érezték magukat. Ám egy váratlan pillanatban a lány felhúzta a térdét a fotelban, a szoknyája kissé felcsúszott. - Tudom, hogy nem tetszik igazán az arcom, de a többi tetszik? - és szétnyitotta a combjait. - Igen, tetszik. Nagyon tetszik. - Akkor mire vársz? Hamarosan menned kell. - Nincs nálam gumi, nem hoztam. Azt mondtad, első randin nincs szex. - Már bánom....de azért "anélkül" is tudunk szeretkezni, nem? Ami ezután történt, arra nincsenek szavak. Csodálatos szeretkezés volt, még akkor is, ha nem tudták megkoronázni. Érezték egymás testét, mintha ezer éve ismerték volna egymást. A vonat indulása előtt 40 perccel szótlanul mentek lefelé a lépcsőn. Megbeszélték, semmi érzelgős búcsúzkodás. De az utcán a kapu előtt azért még megálltak. Fogták egymás kezét és mélyen nézték egymást. A fiú még megcsókolta a lányt. - Most már menj, mert lekésed a vonatodat. - ezzel sarkon fordult és pillanatok alatt eltűnt az alakja a fiú szeme elől az esti pesti forgatagban. Ránézett az órájára, rohant a metróba és még pont elérte az utolsó vonatot. Heteken át csak a lányra gondolt és az együtt eltöltött napra. Már a lány arca is megszépült közben. Hiányzott neki, bár megbeszélték, hogy többet nem keresik egymást. De végül nem bírta tovább, leült a gép elé...elkezdte írni a levelet. Ám alig írta le az első mondatot, jelezte a rendszer, hogy levele jött. A lány írt neki: - Nem fejezted be, amit elkezdtél. A fiú csak ennyit válaszolt: - Megyek...:)