Jön a tavasz. Ez egy remek indok, miért is kanyarodjak egyre gyakrabban ide. Azonban az a furcsa helyzet áll fenn, hogy egyfajta légüres teret érzek. Időről időre felmerül bennem, hogy előfizetek, hadd lássam, mi a felhozatal a „húspiacon”, de egyrészt a nyilvánosan nem vállalható, ám annál khm… mélyebb ismeretségeim meglepő módon nem innen indulnak, (vagyis nem innen indultak eddig) másrészt az ipari léptékű szeretőkeresés nagy lendülete is némiképp megtört bennem. Ha ezek után valaki azt reméli, ez egy újabban standard-é vált „kezébe adtam > szájába vette > adtam neki alul-felül” jellegű írás lesz, talán már sejthető, de nem. Volt jó pár alkalom, amit persze megszellőztethetnék, aztán mindenki hiszi, vagy sem, vérmérséklettől és fantáziától függetlenül. A helyzet azonban az, hogy a legutolsó viszonyomba, amelyet itt betűhalmazba is szórtam több felvonáson át, sikeresen belebonyolódtam. Persze könnyű azt gondolni, a férfiak ezzel egyszerűbb módon tudnak együtt élni, és ez részben igaz is. Azonban… Új projekt indult, mert valahogyan feledtetnem kell magammal, hogy milyen jó volt pár gyorsan elmúló hónapig, és milyen intenzív emlékek élnek bennem. Na és persze azt se feledjem, hogy én se sokáig leszek már ennyi idős… Az különösképp szeget ütött a fejembe, amikor pár napja itt egy hölggyel eszmét cseréltünk, hogy Ő is némileg hasonló cipőben jár. Bár az övé biztosan nem 45-ös :D De mindamellett, hogy pillanatnyilag a társaslét sötét oldalán mutatnék hajlandóságot egy új(abb) elköteleződésre, mindenkinek hasonló, vagyis inkább jóval eredményesebb szeretőre-találást kívánok :) Hogy adózzak a titkos viszonyok történeteinek oltárán is, álljon itt egy szűk tíz éves történet…. (Szentséges ég!) Évának hívták, sőt, hívják, mind a mai napig. Csinos arcú, sportos alkatú nő, a mai napig olyan formában, hogy a nála fiatalabbakat is maga mögé utasíthatja megjelenésében. Röhejes, de a gyerekeink ugyanabba az óvodába jártak, így volt olyan időszak, amikor reggel és délután napi szinten találkoztunk. Egy-egy ilyen „összefutás” során azonban, valahogy volt pár futva váltott mondat is, egy-két gyors kérdés, amik aztán egyre bővültek, majd személyesebbé váltak. És bár akkoriban még nem különösebben törtem magam, hogy minden kapuba gólt rúgjak, nem kerülte el a figyelmemet semmilyen szempontból a megjelenése sem. Utólag persze beszélgettük, hogy Ő erre mikor figyelt fel, de valóban, nem azonnal ugrott egyikünk sem, próbáltuk rendben tartani az életünket. Aztán volt egy alkalom, mikor a gyerekek közös unszolására elmentünk közösen strandolni. Körülbelül ez volt a vízválasztó, egy elég meghatározó élmény hatására. Történt ugyanis, hogy a strandon, bár én kimondottan ódzkodom a vízi csúzdáktól, volt néhány, eltérő vérmérsékletű vízimádókra hangolva. Nos, persze jött az ötlet, hogy egy meglehetősen hosszú, szakaszosan gyorsuló példányt ki kellene próbálni. A lánya unszolására felmentek hát a tetejére, de előtte megkért, mivel gyors az érkezés a medencébe, legyek szíves lent várni őket a csobbanásnál, mert a kislánya nem tud úszni, de ha együtt csúsznak le, ő nem tudja kiemelni a vízből érkezéskor. Én készséggel ráálltam a dologra. Eljött a pillanat, csúsztak együtt lefelé, majd a következő másodpercben nagy fröccsenéssel meg is érkeztek. Én a kislányt kisegítettem a lépcsőhöz, aztán visszafordulva gyökeret vert a lábam, mintha hínárba léptem volna. Éva kiemelkedett a vízből, de nem azonnal vette észre a hajából csepegő víz miatt, hogy a bikinije teljesen lecsúszott a kebleiről és azok teljes pompájukban mutatták hibátlan formájukat. Szerencséjére, és az én pechemre hamar korrigált és nem voltak sokan a közelben, akik megcsodálhatták volna a jelenetet, azonban innentől más irányba fordult az ismeretségünk, ami a beszélgetéseink hangnemén és témáin is meglátszott. Aztán az egyik napon, nem sokkal az incidenst követően már direkt módon a kialakult helyzetet próbáltuk egyértelművé tenni. Ez konkrétan abból állt, hogy megbeszéltünk egy találkozót, ami könnyen ment, lévén ő otthonról dolgozott én pedig rugalmas munkaidőben voltam, amikor találkoztunk és végre eljutottunk, nemcsak az első csókig, hanem a teljes és minden gondot feledtető szeretkezésig. A törökbálinti hotelben, ahova több sebességhatárt sorra átlépve elvágtattunk, nem különösebben akarták feszegetni, miért csak pár órára szeretnénk szobát. Pár bankjeggyel és kamunévvel rendezve a szobaigényünket, Kovács és Kovácsné végre eltölthetett hát pár zavartalan órát, kirekesztve a meghittségből minden külvilági tényezőt. Csodás élmény volt akkor először a kezeim – és egyéb testrészem – közelében tudni Őt, teljesen meztelenül, megcsodálni ismét, szabadon azokat a hihetetlen melleket és elveszni a lábai között. Nagy pillanat volt, amit még sok követett, az alatt a két év alatt, ameddig tartott. A mai napig jóban vagyunk, írunk egymásnak, adunk-kapunk puszit ha összefutunk, és mindig nevet, amikor meglátja, hogy ugyanolyan hatással van rám, mint tíz évvel ezelőtt….