Döntöttem. Mert akarom. És bevállalom. Azt - tudatosan - hogy ez csak erről az egy alkalomról szól majd. (Habár én nem ezt keresem és nem szeretem az egyéjszakás kalandokat.) És azt is bevállalom - hogy utána legjobb esetben lesz még egy-két „hogy vagy”, "jó reggelt" sms… majd jön a nagy csend, vagy csendek és nem válaszolások… és ha én nem kezdek majd el kérdezősködni, hogy most mi van, örülni fog, hogy megúszta hiszti nélkül…. de nem jön majd az a mondat, hogy „mikor láthatlak megint”… Mert Alfa vadász. Az első fényképe alapján már láttam, hogy ez egy magas, szép testű, kedves mosolyú alfa playboy, aki ugyan sikeres vállalkozó, tanult ember, vitorlázik, teniszezik, vadászik, meg mit tudom én még miket nem csinál, aki telente a Karib tengeren nyaral és rommá táncolja magát a latin diszkóban…szóval minden jel arra mutat nem egymást keressük. És akkor felébresztettem az alvó oroszlánt. Mi az, hogy őt valaki visszautasítja. Őt, akinek szerinte több nője volt, mint másik tíz férfinek egész életében. És megtett ezek után mindent, hogy elérje célját nálam. Nem volt nehéz. Tetszett. Kellett. Ha nem tudtam volna milyen a természete, valószínűleg belé zúgok mint állat. Mert az alap „természete” mellett egy hallatlanul kedves, jó modorú, intelligens, okos embert ismertem meg, de nem áltattam magamat. Sokáig próbáltam még kibújni a találkozás elől, megszakítani az elindult ismerkedést. De nem ment. A kötelék egyre szorosabb lett. Már nem múlt el egy nap sem, hogy ne írtunk volna egymásnak. Olyan szexuális erővel vonzottuk egymást, hogy szinte fájt a távolléte. Olyan reményekkel, hogy majd az első randin úgy is kiderül, hogy nem jövünk be egymásnak a való világban találkoztunk egy téli estén. Kávéztunk, beszélgettünk. Hát, éppen az ellenkezője derült ki. Mint a csapdába került vad próbáltam továbbra is menekülni. Minél jobban kapálóztam volna kifelé, annál inkább éreztem, hogy végem, ezt nem úszom meg szárazon. *** Végül döntöttem. Megteszem. Mert akarom. Mert elveszítem akkor is, ha nem teszem meg. De elveszítem akkor is, ha megteszem. Akkor bár egyszer éljük meg azt a csodát, amit annyiszor megéltünk már képzeletben. Lemondtam a lelkéről. Lemondtam a mozizásról. Lemondtam a kirándulásokról. Lemondtam a téli estékről a lakásában. Lemondtam a tavaszi sétákról a Gellért hegyen. A vadászatokról, a teniszezésről, a vitorlázásokról. Lemondtam arról, hogy a telefonba úgy szóljak bele, hogy, szia kicsim. Lemondtam az ölelésekről, a csókokról, az összebújásokról és arról, hogy barátommá, szeretőmmé váljon. Lemondtam a kapcsolatról. * ** Messzebb parkoltam. Jóval messzebb. Hogy legyen időm picit lenyugodni, sétálni, mielőtt becsöngetek. Ki akartam élvezni ezeket az első és utolsó perceket. Elfogott egy mély, soha véget nem érő szomorúság, mely keveredett a vággyal és boldogsággal. Csodáltam Budapest teljes, esti, csillagokkal teli budai panorámáját. Ahogy mentem lefelé az utcán, úgy ittam be minden részletet, minden jelen és esetleges jövőbeni érzést, mert tudtam, most vagyok itt először, utoljára és soha többet…. Az épületek csillogtak a messzeségben. Senki sem volt az utcán rajtam kívül. Lépteim hangja visszhangzott és végre megérkeztem a házhoz. Becsöngettem… A már ismerős mosolyával fogadott. Magához húzott, megcsókolt. Újra megéreztem az illatát, az arcbőrét, a teste forróságát, kezei erejét. Ezerszer végigjátszottuk a szeretkezés minden pillanatát. Ismertük egymás testét. Ki mit és hogyan szeret. Vadul öleltük és csókoltuk egymást. Valahogy kifejtett a kabátomból és folytattuk. Én még előszobából hálószobába háttal nem mentem, de most ez történt. Mire az ágyhoz értünk, minden ruha lekerült rólunk. Ott álltunk az ágy mellett, egymás testét habzsolva. Eszembe jutottak szavai: ha egyszer bejutottál, akkor ott már nincs duma. Megértettél? Az ágyban én diktálok. Fogta a fejemet és lenyomott. Letérdeltem. Számba vettem azt a csodát amije van. A legszebb példány, amit valaha láttam. Annak gyönyörű formájával és keménységével együtt. Hosszú, vastag példány, gyönyörű nagy makkal. És akkor kikapcsolt, megszűnt a jelen és a jövő. Csak a mély szenvedély volt jelen, a nyögése, testének illata. És az sem zavart, hogy már mélyen a torkomban van, levegőt sem kapok, nyálam minden felé folyik, ő meg vadulva nyomul egyre mélyebbre, a hajamat markolva. Úgy volt, ahogy megálmodtuk. Testem égett a vágytól, már éreztem volna mélyen magamban. Felemelt. Majd lefektetett hanyatt az ágyra, rám feküdt, a lábaim közé. Magasra felhúztam lábaimat és elvesztem alatta. Vártam, hogy most nyomja belém. De nem. Fenekemet markolta és vadul csókolt. Majd felült és keresztbe tette lábaimat és közéjük ülve makkját elhelyezte a lüktető résre. Majd behatolt. Mélyen. És folytatta. Pár behatolás után már tövig nyomta én meg őrjöngtem az élvezettől. Még ilyen nedvesen is szétfeszített a nagysága. A gyönyör párosult a fájdalommal. Majd hasra fektetett és hátulról megemelte a fenekemet. Úgy, ahogy mindketten szerettük. Százszor szeretkeztünk már így gondolatban. Most is belemarkolt a hajamba, hátra húzta a fejemet és mélyen belém nyomta dákóját, majd tövig benyomva ott is maradt. Nem volt szabad mozdulnom, mert elment volna. Maradj nyugton, ne mozogj, nyögte és éreztem magamban a kőkemény farka lüktetését. Eszembe jutottak írott szavai: és azt csinálod majd, amit mondok. Azt csináltam, amit mondott…. Mindent végigcsináltunk, amiről ábrándoztunk, amiről írtunk. Pár óra és pár menet, több fergeteges orgazmus után kimerülten feküdtünk az ágyon átölelkezve. Hogyan végződött? Arra lettem figyelmes, hogy már nagyon későn van és indulnom kell. Kikísért. A gyomrom összerándult a gondolatra, hogy most ugyan azon az úton vissza kell majd mennem az autóig. Csak most már pontot téve egy fejezetre. És, hogy valószínűleg utoljára látom ilyen helyzetben. Figyeltem. Búcsú csókja már csak puszi volt. Nem volt benne sem szenvedély, sem érzés, sem vágyakozás. Nem volt benne a holnap kérdése. Nem volt benne a holnap reménye. Csak egy hosszú ölelés. Ez csak erről szólt. Megéltük az Álmot. Vége.