"in medias res" Akkoriban a fővárosban éltem. Csendes, visszafogott munkaköröm lehetővé tette a hétvégi mellett a hétközi szórakozásokat is. Pub-ok, kocsmák, koncertek biztosították a lehetőségek tárházát. Hosszas ivászatok, nagy monológok és reggel ismét egy idegen nő ágyában ébredtem. Nem az első alkalom és ahogy nézem nem is az utolsó. De valahol már unalmas... Péntek este: Nincs kedv megmozdulni, nem vonz az éjszaka. Sportoldalt böngészve társkereső oldal csábít regisztrációra, felkínálva több 100 "igazit". Megnézem. Pörgetve az arcokat, majdnem minden nőben láttam valamit, ami tetszett. Ilyen vagyok, először a jó dolgokat veszem észre. Sokan valóban az igazit keresték, ahogy én is, de én valami igazi izgalmat. Feltöltök egy képet, írok pár sort. A sablonos paramétereket vázoló, minimális ízelítővel megszórt bemutatkozás helyett inkább pár sorban a carpe diem életérzés adta bizonytalan boldogság, pozitív oldalait igyekszem betűkbe átültetni. Sikerült. Másnap van. Sokan megnézek. "Szia! Miért regisztráltál?" Kezdetű sorokkal fárasztanak. Világos volt, nem kell a reggeli kávé, sem a naplementés forró csókok áztatta parton sétálás a lágy szellőben. Csak valami új kaland érdekel. Kép nélküli hölgy rám ír: "Meddig szoktál szeretkezni?" Az első olyan kérdés, amely -először kicsit meglepett- nem kért a felesleges körökből. A válasz szimpátiát váltott ki. Elindul egy másfajta ismerkedő kommunikáció. E-mailben folytatjuk, így a munkahelyemen sem feltűnő, ha folyamatosan gépelek. A hölgy vállalkozó, nincs ideje a felesleges tárgyalásokra. Célratörő. Délután már telefonszámot cserélünk és megbeszélünk egy éjszakai viber beszélgetést. Kamera aktív, mikrofon működik, arc, mozgás, és mimika is társul a szótornádóhoz. Élménybeszámolók, bakancslisták. Mind csak egy témával kapcsolatos. Családi állapot nem lényeges, heves szópárbaj, izzik a levegő. Szememmel már a ruháitól is megfosztottam. Tudja, érzi a pillantásomból. Akarom is, hogy érezze., hogy tudja feltüzelt és jelenség amit képvisel izgalomba hoz. Hosszas társalgás után erős izgalmi állapotban térünk aludni. További két éjszaka, a forgatókönyv hasonló. De egyre több az infó a másikról. Eljön az este, amire már vártunk. Találka egy kávézóban. Külváros. A vendégek száma elenyésző, a forgalom zaja közel sem zavaró. A szemeinkkel felfaljuk a másikat, szinte látom a szemeiben, hogy magába kíván. De nem, még nem... Férjezett, családos. A férjével kölcsönösen csalják egymást idestova 5 éve. 7 éve házasok. A vállalkozás egyszerre köti őket össze és taszítja szét egymástól. Búcsúcsók. A teste belehullámzik, szinte érzem ahogy mindene pulzál az izgalomtól. Az enyém is. Sőt. De nem, ma még nem. Otthon persze már elfajul a videochat. Testrészek villannak elő. Először csak rövid ideig, majd hosszas mustrára kínálva. Hétvégén találkozó. Izgat a dolog. Ez nem a megszokott ágygimnasztika lesz. Tudom, érzem. Idősebb tőlem, ez tetszik. Érzékelteti is a minden bizonnyal nagyobb tapasztalata adta előnyöket. Csók. Rövidebb, mint valaha talán. Nem bírunk a testünkkel. Szinte égünk a vágytól, hogy eggyé forrjunk össze. Francba a csókkal. Végigcsókolom a testét, mely izzik mint egy cserépkályha. A gyengéjéhez érve, ajkaimmal érintve igyekszem némileg még jobban felforrósítani a testét. Jelez, "ez még soha nem sikerült elsőre senkinek, ne ijedj meg" Csak mosolyogok. Nem érdekel, megoldom. 10 perc sem kellett és a medence csontja húsz centire emelkedett az ágytól, miközben nyelvem utolsó érintéseit a hajamba túrva, kapaszkodva abban nyugtázza elégedettségét. Zihál a teste, az ajkaira a meglepetés édes csókja varázsol mosolyt. Rázza a fejét. "36 évet éltem le enélkül". Jelezte, hogy meghálálná és ő kezd olyan dologhoz, melyre már kb az első videochat óta várok. Mézédes ajkai sokkal többet rejtettek magukban, mint azt gondoltam... Kitörő örömmel fogadom, hogy végzett. Nem szeretne összekenni semmit, ezért minden új dolgot magába szív. Pár perc múlva folytatódik a történet. Egy, kettő, három koreográfia és szinte egyszerre érkezünk el oda, ahová korábban külön indultunk. Megpihenünk egymás mellett, kapkodjuk a levegőt. De nem bírom sokáig és ismét színpadra lépek. Második felvonás. A testünk szinte remeg a másikért. A nyakát csókolgatom, ujjbegyemmel a bőrét érintem a dolgokat pedig lassan a helyükre varázsolom. Újabba táncokat követően ismét, de most hangosabb ováció közepette érjük el a célt... De nem elég. Pont azt kaptuk a másiktól amit szerettünk volna. És azt nem, amit kértünk: Pihenőt. A testem izmai néhol lázadnak. De egy nem. Egy tovább akarja csinálni, amit másfél órája elkezdett. Szerencsére partnerem is akad hozzá. Tökéletes zárása a mai napnak. Sok a munka, ma nem jön össze, időkorlátok vannak. Határidők, melyeket tartani kell. Ma neki nem jó, a vállalkozása teljes ember kíván... Ma viszont minden a helyére kerül ismét és pont ott folytatjuk, ahol abbahagytuk... Túl vagyunk a kb 8. találkozáson is. Az izgalom amire vágytam, megkaptam. A 10-ik találkozáson túl, nincs idő a másikra. Neki az övé, nekem az én munkám nem hagy szabadidőt. Elegem van. Munkát váltok, elköltözöm. Viszlát Budapest! Viszlát Anikó!