Bevallom töredelmesen, én az utóbbi időben főleg a történetek miatt néztem be, de – és ezt a személyes véleményem fenntartom – egy-két komoly meglepetéstől eltekintve azt tapasztaltam, erőteljesen benne gázolunk az uborkaszezonban. Nem voltak olyan sztorik, amik bármilyen tekintetben gondolatébresztő hatással lehettek volna, nemcsak rám, de valószínűleg másokra sem. Ez is volt az egyik ok, amiért összedobtam a múltkori gondolathalmazt… És persze az sem utolsó szempont, (sőt!) hogy sikeresen lehet felkelteni mások érdeklődését. Így volt ez egy, a profilja alapján hozzám meglehetősen közel létező hölggyel is, nevezzük Briginek. Egy jogos kérdést tett fel, ha a saját megfogalmazásom szerint mindenem megvan, akkor miért állítom azt is, hogy valami hiányzik az életemből? Azt hiszem ezzel mindannyian így vagyunk, akik ide regisztrálunk. Eljutunk egy korrekt módon felépített környezetig, ahol minden adott – egzisztenciát építő, klassz testű férj, okos, illedelmes bár néha lustának gondolt, bár csak gyermekkort megélni remélő gyerek(ek), ház, autó, saját induló karrier. Vagy éppen a kettesben, vállvetve küzdés egy már kissé kopaszodó, de kitartóan menetelő társsal, küzdve a gyerekekért/gyerekekkel. A lényeg, hogy a nagy „színpadépítés” során elfogy a lendület és az izgalom, vagy egyszerűen nincs hová folytatni a párkapcsolati megújulást. Ilyenkor jön az alternatíva keresés. Főleg ha rájövünk, mennyire igaz: „…elmúlsz 20 és elmúlsz 40, elmúlsz lassan, szépen, csendben…”. Persze úgy, hogy senkinek se fájjon. És akkor jön a regisztráció. A postaláda folytonos bújása, a keresgélés. És közben az ember arra gondol, hogy miközben a boltban, bevásárlóközpontban, cégnél, akárhol a lehetséges megoldásokat vizslatjuk, felmerül bennünk, lehet aki két lépésre tőlünk a mobilját bújja, épp ugyanebben a cipőben jár. Talán épp most tetszik meg neki a mi profilunk. Ez az igazi társas magány. De félre a filozofálgatással. Szerintem ideje ismét előfizetnem. Csak, hogy tudjak Briginek válaszolni. Egy alkalommal megkeresést kaptam egy volt zenésztársamtól, hogy kellene nekik beugrós egy bulira, mert nem tudnak senkit leakasztani, és ő viszont ismer engem annyira, hogy ha fél óra múlva kellene színpadra menni, akkor is lemenne rendben a műsor. Mivel nem ütközött semmivel, ráálltam a dologra. Úgy adódott, hogy a zenekarhoz csapódott egy vokalista lány is. Mikor a buli helyszínén találkoztunk, elég hamar volt egy kattanás köztünk és ment a diszkrét, verbális adok-kapok. Látszott, hogy igényli a csípős humort, sőt, hamarosan az is kiderült, nem csak a szócsatákra lenne kedve, de szívesen khm… elmélyítené az az ismeretséget. Kellően telt idomok, remek humor, és hajlandóság egyéb témákban is gondolatcserére…? Ígéretes. Persze aznap este, mikor a koncertet adtuk, nem volt alkalom többre. Hajnalban kezdett munkából érkeztem zenélni, így képes lettem volna ülve elaludni, ha tíz másodpercre magamra maradok. De azért megvolt a kapcsolatfelvétel, többször remekül elcsevegtünk mindenféléről. Aztán pár hónappal később adódott egy beugrós zenélésem, ahova meginvitáltam. Azt felelte, csak akkor tud jönni, ha segítek neki hazajutni, mert ha igaz, mikor lesz vége a bulinak, már nem lesz semmi, amivel megoldhatná. Megnyugtattam, hogy nem lesz gond, a kocsiban lesz hely, tudok arra kanyarodni. Türelmesen végigülte a zenélést, megvárta amíg elrámolom a hangszert és miután elköszöntem alkalmi zenésztársaimtól, ő is beült a kocsiba, majd elindultunk. Persze remek beszélgetőpartner volt most is, így vidáman és főleg sajnálatosan gyorsan eltelt az a szűk félóra, míg a lakásához értünk. Mikor kiszállt, udvariasan elkísértem a lépcsőház bejáratig, majd következett a búcsúzás. Mikor feléé hajoltam, hogy két puszival lezárjam az estét, - a fene se érti? – a szája a számra tévedt, és ha már odatalált, ott is maradt pár hosszú másodpercig. Mikor azután elmúlt a nagy pillanat, furcsa fénnyel a tekintetében csak annyit mondott: - Szeretkezni akarok Veled! Nyolc hónapja várok rá… Így hát együtt léptünk be a lépcsőházba, és amint becsukódott velünk a lift ajtaja, újabb csók következett, de ez már nem egy tétova, félresikerült mozdulat volt egyikünk részéről sem. Ahogy rám tapadt az ajka, egyik kezével átkarolta a nyakam, a másikkal beletúrt a hajamba, miközben én a hátán simítottam végig, aztán a fenekébe markolva húztam szorosan magamhoz. Éreztem az áthevülő testét, ahogy megfeszül, miközben kezem tovább siklott a combjára, majd vissza felfelé… Ahogy kiléptünk a liftből, szaporán véve a levegőt, ziláltan, próbáltuk rendezni a sorainkat. Teljesen szükségtelen volt, éjjel fél kettő körül egy lélek nem járt arra. Mikor bejutottunk a lakásába, már az előszobában megszabadítottuk egymást a ruháinktól, és az ágyához teljesen meztelenül érkeztünk. A félhomályban a külvilág fénye sejtelmesen játszott a testén, ahogy leült az ágy szélére. Végigsimította a testem, egy lágy puszit lehelt a hasamra, majd lassan lejjebb haladt. Kezeivel lágyan, de határozottan megragadott, majd finoman ingerelni kezdett a nyelvével. Ekkorra már persze rég tettre kész voltam, így én is simogatni kezdtem, először a formás melleit, óvatosan játszva a mellbimbóival, majd a kezem elindult a combjai közé… Tudtam, mennyire kész van, a teste teljesen forró volt, és amikor megsimítottam a csiklóját, azonnal éreztem, milyen nedves… Hanyatt feküdt, finoman magára húzott. Ahogy finoman, de határozottan belé hatoltam, kéjesen felnyögött. Aztán átkulcsolt a lábaival, és hagyta, hogy egyre határozottabban, újra és újra megtegyem. Mikor közben elkezdtem izgatni a kezemmel is, félhangosan felnyögött és a nyakam kezdte simogatni. Éreztem, hogy közel a befejezés, így csak a kezemmel izgattam őt tovább, közben a mellbimbóit váltva csókolgattam és harapdáltam. Mikor a csúcsra ért, lefogta a kezem, és irányított, feküdjek a hátamra. Hosszan megcsókolt, majd elindult a nyakam, a mellkasom irányába… Kisvártatva megérkezett az ágyékomhoz, és ismét kényeztetni kezdett, először csak lágyan, a nyelve hegyével, majd lassan, őrjítő lassúsággal a szájába vette a farkam. Ahogy a lágy nyalogatásokból átváltott az ütemes mozgásra, éreztem, hogy minden érzékszervem csak erre koncentrál, elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. Mikor elélveztem, továbbra is a szájában tartott és úgy izgatott… Ahogy ott feküdtem, izzadtan, lihegve, a mellkasomra tette a fejét és pár percig csendben hallgattunk. A búcsúzás nem tartott tovább néhány pillanatnál. Azt tudtuk, hogy biztosan egymásra találunk még, ha segíteni kell a másikon, de erre azóta nem került sor. Csak beszélgetünk, mindenféléről…